Kampány és nacionalizmus, a két jó barát

Börtön jár a „román nemzeti jelképek meggyalázásáért”, legalábbis ha a szenátuson múlik. A parlament felső háza ugyanis tegnap elfogadta azt a törvénymódosítást, amely ezt lehetővé teszi. Hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel járhat, ha valaki „meggyalázza a román lobogót, lejárató céllal más szöveggel vagy dallammal énekli a román himnuszt, vagy bármilyen más nyilvános cselekményt követ el a nemzeti jelképek lejáratásának céljával”. Az RMDSZ frakcióvezetője teljes joggal tette szóvá, hogy a túl általános megfogalmazás megágyaz a hatalmi visszaéléseknek. 
Mert ugye kérdéses, hogy ki fogja eldönteni, hogy vajon, ha valaki fennhangon dúdolja a román himnusz dallamát, de két hamis hangot is vét közben, az a nemzeti jelkép gyalázásnak számít-e? Esetleg félúton abbahagyja a himnusz dúdolását, mert eszébe jut egy másik nóta, mondjuk az István, a király című rockoperából a Szállj fel, szabad madár című dal. Ha a képviselőház is jóváhagyja a törvénymódosítást, akkor érdemes azon elgondolkodni, hogy a román himnusz dallama után ne pont ezt dúdolja az ember, az ugyanis – mint jól tudjuk – úgy kezdődik, hogy „magyarok, férfiak és asszonyok, hallgassátok Koppány vezért!” Nincs kizárva, hogy ezért rögtön a lehető legsúlyosabb büntetést, azaz a három év börtönt róná ki a bíróság. 
Nem szokásom egyetérteni politikusokkal, de most Cseke Attilának igaza volt. Nem a véletlen műve, hogy „a hatályos, 2009-ben elfogadott büntető törvénykönyvből törölték a nemzeti jelképek meggyalázásáról szóló cikkelyt a bűncselekmények közül, mert bármilyen szabadságvesztést aránytalannak ítéltek az elkövetett jogsértés társadalmi veszélyességéhez képest”.
Erről van szó itt, kérem szépen. Azaz dicső hazánk – ugye érzik az iróniát? – szenátusa, a haza bölcseivel az élén – na és itt? – nemes egyszerűséggel fogta magát és túlzásokba esett. Fogalmam nincs, önök hogy vannak ezzel, de nekem kifejezetten deja vu érzésem van. Mintha már láttam volna ezt már korábban. Néhányszor. Jobban mondva az államfői „jó napot kívánok, pe-sze-de” óta szinte egyfolytában.
Igazuk van, hozzászokhattam volna már, hogy kies hazánkban így megy ez. Menetrend szerinti pontossággal tér vissza kampányidőszakban a nacionalizmus és a magyarellenesség, nincs ebben semmi újdonság. És mégis nem megy. Sehogy se. Nem tudom annyiban hagyni a dolgot, mert bosszant a dolog. 
Annyira bosszant, hogy arra is képtelen vagyok, hogy nevén nevezzem, egészen pontosan mi az, ami tépi az idegeimet ebben a döntésben. Nem tudom hirtelen, hogy minek nevezzem azt, amikor emberek egy csoportja úgy követi a saját érdekeit, hogy nem törődik többé az olyan elavult kispolgári csökevényekkel, mint a méltányosság vagy a józan ész, hanem a többi ember legalantasabb ösztöneire próbál rájátszani és gyűlöletet szít. Mint a szakképzetlen önkéntes tűzoltó, aki olajat locsolva próbálja eloltani a tüzet. De várjunk csak... Megvan! A két szó, amit keresek: rosszindulat és ostobaság.

 

Hirdetés