Becsengetés

Gondolom, rég nem várták ennyire a tanévkezdést sem a diákok, sem a tanárok, ugyanis immár fél éve annak, hogy betették a lábukat az iskolába. Várták, még akkor is, ha nem föltétlenül szeretik a tanítást, de annál inkább az iskola nyújtotta közösségi élményt. Mert az iskola nemcsak tanórákból áll, hanem szünetekből, nagyszünetből, az órák előtti és utáni hosszabb-rövidebb időszakokból, amikor az ember vagy az emberfia együtt lehet a hasonszőrűekkel, a hasonló korú és érdeklődési körű sorstársakkal. Ezekben az időszakokban, no meg az iskolába és az onnan hazafelé vezető úton ismerik meg egymást az emberek, köttetnek ismeretségek és – olykor életre szóló – barátságok, bontakoznak ki szerelmek, verődnek össze baráti társaságok, szövődnek intrikák, és még hosszan lehetne sorolni, hogy mi minden történik. Az elmúlt fél esztendőben volt, akit a tanulás lehetőségétől is elzártak, de az egész iskolai társaságot – diákságot és pedagógustársadalmat egyaránt megfosztották a közösségi élménytől. Holott az iskolában nemcsak tanítás, oktatás – azaz a lexikális tudás átadása – zajlik, hanem nevelés is. S a nevelés egyik eszköze a közösségi lét. Mert bármennyire is individualista, egyénközpontú – pontosabban énközpontú – az egyre általánosabb szemlélet, közösség nélkül nem tud létezni, kibontakozni az egyén. S a közösségben való létet, az együttélést gyakorolja az ember az óvodában, iskolában, szokja azt, hogy a társadalom nemcsak egyénekből, hanem közösségekből áll, s az egyén boldogulása a közösség boldogulásának függvénye. Minap hallottam egyik szülő elgondolkodtató okfejtését: mit tanul az a kicsi, aki ma megy először óvodába, ma kezdi a nulladik évfolyamot vagy ma megy első alkalommal iskolába? Mert mi lesz az első óvodai, iskolai élménye: maszk, kézfertőtlenítés, távolságtartás. Nincs az óvó néni vagy tanító részéről ölelés, simogatás, netán bátorító vagy vigasztaló puszi, holott a kicsiknek minderre is égető szükségük van. Milyen emberekké válnak ezek a gyermekek, ha hirtelen kimarad életükből a testi érintkezés és az érzelmek érintéssel való kinyilvánítása? – fogalmazta meg a kérdést az ismerősöm. Gondolatfűzésében tovább ment: a testi érintkezés hiánya és az érzelmi sivárság miatt milyen kamaszokká válnak? Hogyan udvarolnak majd és hogyan létesítenek majd ezek szerelmi kapcsolatot? Hogyan simogatják meg egy kislány kezét vagy hogyan nyomnak egy puszit az arcára, ha már első iskolai napjától arra biztatják, hogy maszkot viseljenek, ne közeledjenek senkihez, ne érintkezzenek senkivel? Megannyi kérdés, ami első hallásra túlzásnak, túlaggodalmaskodónak tűnik, de lehet, hogy mégsem az… A tanévkezdés, mint minden kezdet számtalan ismeretlennel rendelkezik, sok a kérdőjel, a megválaszolatlan vagy válaszra váró kérdés. Az idei abban is rendkívüli, hogy a szokásos kérdések mellett újabbakat vet fel, olyan kérdéseket, amelyekről nem tudjuk, hogy hol keressük rá a válaszokat… Ennek dacára azt hiszem, rég várták már ennyire a tanévkezdést a diákok és a tanárok…

Hirdetés

Hirdetés