Áll a kereszt s forog a világ!

Egy héttel ezelőtt ünnepelték a madéfalviak a Jézus szíve tiszteletére szentelt templomuk búcsúját. Az ünnepen felolvasták a templomjavítási munkálatok során – a toronygombban – talált levelet is. Ebből kiderült, hogy 1913–1914 között épült az egyházközség temploma, amelynek tornyára 1914. július 4-én helyezték fel a keresztet. Ezt akkor a helyiek szent pillanatként élték meg, és a címül adott mondatot írták a levélbe.
Az elmúlt héten gyakran eszembe jutott ez az üzenet. Próbáltam megérteni, hogy mit jelent számomra, számunkra. Mindannyian tudjuk, 106 évvel ezelőtt sem volt könnyű az élet a Csíki-medencében (no meg máshol sem), és a bajok még inkább csak sokasodtak. Nagyszüleink elmesélték, hogy milyen volt a menekülés a háborúk idején, hogyan került az asztalra a mindennapi (s nem a pálinkára vagy cigarettára gondolok), a szerény anyagi körülmények közepette hogyan neveltek fel négy-öt gyereket.
Anyai nagyapám mindig könnyes szemmel gondolt vissza az orosz fogságban töltött éveire. Számtalanszor elmondta, hogy gyakran a szemétdombról összegyűjtött pityókahéj volt a legfinomabb eledelük.
S hogy mi változott az elmúlt évtizedekben? Nagyjából ezt is tudjuk. A kicsi megnőtt, a nagy kisebb lett. Sokszor pofonokkal és nyaklevesekkel nevelik a kisebbet. A másik nagy változás, hogy nem kell menekülnünk a nagy háborúk elől, üzleteink, bevásárlóközpontjaink tele vannak élelemmel, ruhásüzleteinkben, turkálóinkban megvásárolhatjuk a legmenőbb ruhadarabokat, s lassan-lassan az sem újdonság, hogy a plázák inkább kandúrokkal vannak tele, mint cicákkal. A gyerekek tíz-óraira kiflit, tejet, illetve sajtot kapnak, és olykor azt sem becsülik. Több alkalommal tele volt az utca az eldobált kiflikkel, és gyakran a kiöntött tejtől bűzlik vagy a széttaposott sajttól csúszik az aszfalt. (Persze ennek is megvan az oka, és időnként ezért egy-egy pékség, tejgyár is felelős).
A lényeg, hogy időközben nemcsak rossz dolgok értek bennünket. Az elmúlt harminc évben a nagyobb is engedett a kisebbnek, s néha a pofonok helyett csak rókabajuszt osztogat. Közben okosabbak lettünk a telefonok által, szabadon utazhatunk (ha a járványügyi szabályok megengedik), a technika segítségével szorosabb kapcsolatot ápolhatunk a távolban élő rokonokkal, barátokkal vagy akár a hivatalnokokkal is. Tehát valóban sokkal jobb körülmények között élünk, mint száz évvel ezelőtt, de szerintem mégsem felhőtlen a boldogságunk. Ha az idézőjeles nagyjaink nem nyomorgatnak, akkor megnehezíti napjainkat a járvány, az árvíz, a szárazság, a munkanélküliség, a fiatalok elvándorlása, és még sorolhatnánk.
Mindezek alapján úgy vélem, hogy a toronygomb üzenete napjainkban is aktuális, hiszen láthatjuk, hogy forog és forrong a világ, ám ami biztos, hogy áll a kereszt. Tehát, ami állandó, az nem más, mint a Gondviselő reményt adó szeretete.

Biró István

Hirdetés