Hirdetés

Hivatalos formát kapott a régi együttműködés

HN-információ
Együttműködési szerződést kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a Székely Gazdaszervezetek Egyesületével, illetve Hargita Megye Tanácsával. Több mint harminc éve van jelen Hargita megyében, illetve a teljes Székelyföldön a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és jogelődjeinek (közvetlen elődje a Szent István Egyetem) kihelyezett központja. Május 24-én, kedden, Hargita Megye Tanácsa együttműködési szerződést írt alá a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel. Dr. Gyu­ricza Csaba, a MATE rektora úgy fogalmazott: a szerződéskötés hosszú együttműködés eredménye. Hangsúlyozta: kiemelten kezelik a Kárpát-medencei kapcsolatokat, oktatási, kutatási, szakképesítési központokat működtetnek. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem megalapításával 2021. február 1-jén Európa egyik legnagyobb agrárfókuszú, multidiszciplináris képzési helye jött létre. Kifejtette: örülnek annak, hogy eddig több mint ezer oklevelet adtak át Székelyföldön, az alapképzést és mesterképzést teljesítő diákoknak. Ezenkívül készülnek az EU új vidékfejlesztési programjára, Hargita Megye Tanácsával, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületével közösen szeretnének részt venni. A rektor még hozzáfűzte: bízik abban, hogy az elkövetkező harminc év is legalább annyira gyümölcsöző lesz, mint amilyen az elmúlt három évtized volt. – Utolsó perces döntés volt részemről, hogy az együttműködési megállapodást ne a kihelyezett tanácsülésen írjuk alá, hanem a megyei tanács székházában, a sajtó képviselői előtt, hangsúlyozva ezzel is az eredményes és hosszú együttműködés hivatalossá tételének fontosságát. Sokat köszönhetünk az egyetem jelenlétének a megye életében, oktatás, kutatás, szaktanácsadás terén. Ha csak arra gondolok, hogy a vidékfejlesztés és vadgazdálkodás területén alap- vagy mesterképzés, vagy akár doktori cím megszerzésére volt lehetőségük az elmúlt időszakban megyénk mezőgazdászainak: elégtétel a számunkra. Kutatás, fejlesztés és képzés a ma aláírt együttműködés alappillérei, amely közösségünk gazdasági megerősödését jelenti – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere örömét fejezte ki amiatt, hogy a felnőttképzés a megállapodás egyik pillére, és kifejezte abbéli reményét, hogy a hosszú távú együttműködés lefektetett alapjai a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Hargita Megye Tanácsa, Csíkszereda Önkormányzata és a Székely Gazdaszervezetek Egyesület között erősíteni fogja a helyi munkaerőt a mezőgazdaságban, az állattartásban , valamint az élelmiszeriparban. Május 25-én pedig ezt az együttműködési szerződést aláírták a Székely Gazdaszervezetek Egyesületével is. – Ahhoz, hogy a székely gazdatársadalom az elmúlt időszakban naprakész információkhoz tudott hozzájutni sokat számított az egyetem jelenléte. Nagyon sok olyan, nem csak mezőgazdaságban dolgozó, hanem akár közigazgatásban dolgozó kollégának volt lehetősége elvégezni különböző gazdasági, mezőgazdasági, vidékfejlesztési szakokat a gödöllői egyetem jóvoltából. El sem tudjuk képzelni mekkora kincs az, hogy olyan korszerű tudáshoz jutunk hozzá, amely lehet, hogy itt az országban nem elérhető. Azt gondolom, hogy ez egy óriási lehetőség számunkra. Természetesen vannak más egyetemek, van más felsőoktatási intézmény is, de mi azt tapasztaltuk és azt látjuk, hogy egy nagyon komoly lehetőség az, hogy Kelet-Közép-Európa legnagyobb agráregyeteme itt van Csíkszeredában, itt van Székelyföldön, és vannak kapcsolódási pontok. Sok kihívással szembesülünk nap mint nap, és mindig az a kérdés, hogy megvan-e az a tudás, ahonnan válaszokat tudunk kapni, és a gödöllői egyetem egy biztos pont ezekben a kérdésekben. Nagyon sok olyan kollégánk van, aki az egyetemen végzett. De az oktatási részen túl van egy tanácsadási, van egy plusz olyan hozadéka az egyetemnek, ami sokkal több, mint egy oktatási intézmény, ugyanúgy, ahogy egy iskola nemcsak oktat, ismereteket ad át, hanem nevel – fejtette ki Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke. – Egy működési megállapodást két esetben szoktak kötni: vagy akkor, hogyha indul egy gyümölcsöző kapcsolat, vagy akkor, hogyha egy már meglévő, jól működő kapcsolatot próbálunk szentesíteni. Ebben az esetben ez utóbbiról van szó, hiszen ahogyan Becze István is említette, egy nagyon szoros együttműködés alakult ki az intézmények között, amelyről órákig lehetne beszélgetni. Ami miatt nagyon fontosnak tartom ezt az együttműködést, hogy ma a székely gazdaszervezeteken keresztül azzal az ötvenezer gazdálkodóval is szövetségre lépünk, akik itt a Székelyföldön foglalkoznak agrár­gazdasággal – mondta dr. Gyuricza Csaba.

Szilágyi Dalma-Orsolya



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!