Hirdetés

Hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa az európai uniós pályázat önrészére

HN-információ
Huszonötmillió lej értékű kincstári hitelt vesz fel idén Hargita Megye Tanácsa az egységes megyei hulladékkezelési rendszer kiépítését célzó projektjének finanszírozására, miután a helyi kölcsönfelvételeket engedélyező bizottság a napokban jóváhagyta ez irányú kérelmét, amelyet a 2015.05.13./118-as számú határozata értelmében nyújtott be. A pályázat európai uniós forrásokból valósul meg, de az önrész és egyéb el nem számolható költségek fedezésére szükség van az említett összegre. A projekt sikeres lebonyolításához most már minden adott Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke szerint, aki elégedetten nyugtázta, hogy banki kölcsön helyett sikerült a kincstárhoz folyamodni, és így, a szakjelentésbe foglalt számítások alapján, alacsonyabb a kamat. A hitelt kilenc és fél év alatt kell megtéríteni. „Vannak olyan költségek, amelyek fedezése egy-egy beruházás határidőre való elvégzéséhez fontos, így haladhatunk előre. Az egységes hulladékkezelési rendszer megteremtése uniós követelmény, ugyanakkor környezetünk védelmét szolgálja, tehát uniós finanszírozás nélkül is meg kellene valósítanunk minél előbb. Mindezek mellett arra törekszünk, hogy ne adósítsuk el a megyét, és már többször hangoztattam azt, hogy talán az ország legkisebb adósságával rendelkező megye vagyunk az országban, ami nagy szó a mai válság sújtotta, hitelrendszerre épülő világban” – nyilatkozta a megyeelnök.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!