Egyre gyakoribb probléma a tanintézeteknél, hogy a szülők állítólag „túl sokat megengednek maguknak”. Országszinten így lehet, mert egy bukaresti konferencián Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke is arról beszélt, hogy sok megkeresés érkezik a testülethez tanároktól, amelyek elemzése után kiderül, hogy bizony számtalan esetben diszkrimináció áldozataivá válnak. „A szülők sok fejtörést okoznak az oktatási rendszernek, túl nagy a nyomás, túl sok beavatkozás érkezik irányukból, gyakran aláásva a pedagógus tekintélyét, megkérdőjelezve hatáskörét, és ez a tény negatívan befolyásolja az oktatás minőségét” – jelentette ki az elnök. 

Új működési szabályzattal a szaktárca igyekszik is valamelyest szabályozni a szülők és pedagógusok „érintkezését” és jogait, de tudjuk jól, hogy ez a mindennapokban általában nem sokat ér. Talán jobban meg kellene érteni a mélyben zajló folyamatokat, hogy hová lett a tisztelet a tanárok iránt, mit várnak el a szülők tőlük, egyáltalán mit gondolnak az iskola szerepéről, miért mérgesednek el a konfliktusok, meddig tart a gyermekeik – gyakran jogos – védelme, hol az a határ, ameddig még beleszólhatnak az iskola életébe… Jómagam gyakran azt tapasztalom, hogy kommunikációs hibák generálják a konfliktusok zömét: amikor a szülő – akinek felvetése, kérdése, meglátása egyébként jogos lenne (persze van, amikor nem az) – egyből támadóan indít, a pedagógus – kikapcsolva megértési képességét, empátiáját – a maga módján védekezik, megsértődik, adott esetben visszatámad. Lesz perpatvar, kompromisszum, megoldás viszont nem születik.
Valamiféle egyensúlyért kiált a helyzet. Mert az iskola valóban még ma is sokszor „azt gondolja magáról”, hogy bármit is megtehet, a tanulónak és szülőnek ne legyen beleszólása semmibe. Időközben viszont változott a világ és a rendszer, és bizony, a diáknak és a szülőnek is vannak jogai, és ki védje meg a gyermeket az esetleges túlkapásoktól, ki jelezze, ha igazságtalanságot tapasztal, ha nem az apja vagy az anyja?
A helyzet jobbításában a bizalom kéne legyen az egyik kulcsszó. Mert ha a szülő nem bízik a pedagógusban, akkor a gyermeke sem fog, innentől kezdve pedig semmi jóra nem lehet számítani az oktatás szempontjából. A tanítónak, tanárnak pedig ki kell érdemelnie, és fenntartania ezt a bizalmat.