Olvasom az újságban: nepáli munkásokat alkalmaznak Udvarhelyszéken. Romániában a legfrissebb számítások szerint öt százalék körül tart a munkanélküliség. Az európai uniós átlaghoz képest ez nem aggasztó szám. A külföldön dolgozó, és mondjuk ki, idehaza nem adófizető társaink száma viszont meghatározhatatlan. A cikk alatt hozzászólók panaszkodnak a munkáltatókra, az alacsony bérezésre. Még a megszólaló cégvezető is belátja, a keleti dolgozók szerény életkörülmények közül érkeznek, számukra az itt keresett néhány ezer lej jelentősen jobb fizetésnek bizonyul, mint nekünk bármikor idehaza.

Sokszor bosszankodom a külföldre vándorlás és az alacsony fizetések miatt. Látom a magára maradó településeket, gyülekezeteket, közösségeket. Többnyire özvegyasszonyok, középkorú házaspárok jelentik a lakosság jelentősebb részét, akik szerény nyugdíjból vagy alapbérezésből fizetnek kíméletlenül nagy adókat. Átadják az életen át összekuporgatott garzont a fiataloknak, visszaköltöznek a szülői házba, javítják, kétkezi munkával reparálnak egy-egy régi épületet.

Egy nepáli munkás jelenléte véghetetlenül nagy probléma. Nem azért, mert a romániai lakosság teljesen elhagyja az országot, vagy aki marad, nem akar dolgozni. A munkanélküliségi adatok sem ezt igazolják. Sőt, szerény véleményem szerint etnikai keveredéstől, migrációs hullámtól tartani is kirekesztő butaság. Mindez csak védekezés, ösztön, hiszen érezzük a bajt, éppen csak nem tudjuk, hogy mit kellene tenni. Pedig ha végigmérjük, rég túlélésre kapcsoltunk mindannyian. Ha nincs munka itthon, elmegyünk külföldre. Ha kicsi is a fizetés itthon, azért bevállaljuk elegen. Egyik sem könnyű, de megkínlódunk vele. Viszont a gyermekvállalás – még ha maradinak is tűnik ez a perspektíva – egyre ritkább. A házasság és családalapítás észrevétlenül szorult perifériára. Hiszem, hogy gyermeket vállalni felelősséggel kell, viszont a dédszülőktől hallott: egyet magamért, egyet a páromért és egyet a hazáért típusú elgondolás nemcsak az erdélyi magyar nacionalizmusát rebegteti meg, hanem a rendszert is, amire az adófizetés és a nyugdíjazás épül. Be kell látnunk: a gyermek mindenkié. Nemcsak magadnak vagy a társadnak neveled, hanem a közösségnek, akiért egy napon majd felelősséget tud vállalni.