A címben szereplő mondat elég gyakran hangzik el a kutyájukat sétáltató fiatalok, középkorúak vagy öregek, nők és férfiak szájából. Csakhogy amiért őt nem harapja meg a kedvence – amire azért ellenpélda is akad elég a nagyvilágban –, azért nem biztos, hogy a kutyuska engem nem kóstolna meg szívesen. És erre is volt példa.
Kis ölebbel sétáló hölgy rászól az ugató kutyjára (azért kuty, mert a kutya legalább 40 centi magas, szerintem), „nem szabad”, majd felém szól, „ne féljen, nem harap”, pedig a kis vacak éppen a gatyám szárát próbálta megkóstolni, miközben a néni a nem létező póráza után akart nyúlni. Nos, a kuty nem harapott meg, mert gyorsabb voltam: azaz a lábam hamarabb emelkedett, mint ahogyan a csaholó szőrgombóc szája kinyílt volna. Az eset szinte naponta megismétlődik, a szereplők közül csak én vagyok az állandó, az állat és sétáltatója viszont változik. Van, hogy percről percre is.
Nem vagyok egy állatutáló pasi, van is háziállatom – két légy és egy szúnyog, utóbbit azonban pár napja erősen kergetem, de gyorsabb, mint én –, de a póráz nélkül sétáló kutyát kimondottan nem szeretem. Sőt, a gazdiját sem. Legszívesebben megharapnám, de nem a kutyát, ám úriember módjára csak odaböffentek: látott már repülő kutyát? Legtöbben nemlegesen válaszolnak, majd közlöm: én láttam, nem is egyet.
Jó tizenöt éve egy udvarba léptem be, a házigazda várt, a kaputól fél métert sem mentem, amikor egy kuty nagy csinnadrattával elindult felém. Gazdi szól, „ne féljen, nem harap”, nekem meg nulla reakcióidőm volt, mert a vadállat rácuppant a jobb bokám fölötti részre. Késő ősz lévén szerencsére vastag volt a gatya rajtam, amibe a kuty fogai beleragadtak, így egy rúgó mozdulatot tettem, hátha elengedné a ruhadarabomat az állatka, s lám, csodás módon elengedte, de akkor, amikor már felszálló módban volt. Gatya kiszakadt, kutya átrepült a szomszédba, én 180 fokos kanyart vettem, és egy „viszlát” kíséretében csendesen leléptem. Három napig óránként csengetett rám a kuty gazdija, hogy legyek már olyan szíves visszamenni és az elkezdett munkát befejezni, mire én azt mondtam, míg állatkája nincs a fához láncolva, addig az ügyet jegelem. Azóta sem találkoztunk: sem én a gazdival, sem a kuty velem. Azt viszont hallottam, hogy a kuty túlélte a repülést, ellentétben Lajkával, igaz, őt a szovjetek az űrig repítették.