Nem elkeseredni, jólét várható
Az elmúlt évet úgy zártam, hogy a családi háztájon nevelt, később halálra ítélt, majd kivégzett sertés húsából kissé többet falatoztam, így a nadrágszíjra újabb lik került, sajnos nem abba az irányba, amerre szerettem volna. De tudtam, hogy amit felpakoltam decemberben, azt, ha a salátarendeletben mindent betartanak, akkor április végéig leadom.
Árnövekedés, bérbefagyasztás, megszorítások – emberek, nem kell megijedni, jólét jön, csak még nem vettük észre! Romániában az egy főre eső jövedelem megegyezik a 15 évvel ezelőtti dél-koreai egy főre eső jövedelemmel. Sőt, a növekedési mutató megegyezik az ázsiai országéval! Ezt állítja Geoff Gottlieb, a Nemzetközi Valutaalap kelet-közép-európai országokért felelős biztosa. És hogy biztos az adat, azt a biztos úr állítja. (Mondjuk a lengyelek jobb helyzetben vannak, mint mi, nekünk csak tíz év a lemaradásuk.)
Nézzünk kissé szét: hol volt Dél-Korea gazdaságilag 15 éve? Az egyik legnagyobb gyáruk éppen akkor kezdte el gyártani a Galaxy S modellt, ami az első igazi, Ázsiában gyártott okostelefon volt; ma már olyan telekommunikációs kütyüket gyártanak, amit úgy összevissza lehet hajtogatni, mint az egylejest. Szöul utcáin csak belsőégésű autók járkáltak, ma még a légy is elektromos, nemhogy az autók.
Az egyik gazdasági szaklap szerint 2015-ben a koreai minimálbér 600 eurónak megfelelő von volt, ma pedig 1110 euró a minimálbér, ám egy gyári munkás fizetése nettó 2500 euró. Ugyan a statisztikai mutató alapján a romániai minimálbér alulról súrolja a 450 eurót, de optimistán tekintünk a jövőbe: 2040-re ott leszünk gazdaságilag, ahol ma Dél-Korea – legalábbis Gottlieb szerint. Ha addig egy ittas állapotban lévő dúsgadag fazon egy átmulatott éjszaka után kártyán nem nyeri el Romániát, majd józanodás után rájön, mekkora marhaságot csinált, de mivel túladni nem tud rajta, nem marad más dolga, mint rendet teremteni. Igaz, ennek is akkora pont a valószínűség-alapja, mint annak, hogy Románia 15 év múlva eléri a mai dél-koreai szintet.