Na, nem tudom, de szerintem olvasóink sem, hogy mi történt a hús-vér tartalmakkal. De tényleg, mi történhetett? Egyre sűrűbben kapom meg: „Fiatalember, ezt biztos a ChatGPT írta…” „Igazán?” „Tényleg?” „Ismer ilyen szavakat?” No… hát igen, néha magam is meglepődök, mikor analóg vagy e-könyvet olvasok, hogy vagyok olyan fura szerzet, miszerint feljegyzem az ismeretlen – lehet egyébként magyar – szavakat, vagy ha nagyon nem hagy nyugodni a szó jelentése, esetleg egyszerűen nem tudnám tovább olvasni az adott szöveget e nélkül a – régebben úgy nevezett – kulcsszó nélkül, akkor kiguglizom.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy előveszem a könyvespolcon lapuló szövegértelmező szótárt. Az most dísz, és különben is azért van, hogy ha majd egyszer elveszik, vagy épp elmegy – ki tudja megmondani – az elektromos áram, és vele együtt minden, amiben az életünknél is jobban bízunk, majd ha egy szót nem tudok értelmezni, akkor leporoljam, és az ábécét illetően halvány ismereteimet próbára téve ismét belelapozzak.

Az olvasási szokásaink átalakultak, szorosan közrefogja a technika, egyes állítások szerint a könyveknek leáldozott. Azon szerencsések közé sorolhatom magam, aki valamelyest úgy nőtt fel, hogy a könyvre értékként és megbecsülendő dologként tekintett a környezete. Az e-könyv-olvasókkal, digitális könyvtárakkal sincs semmi bajom, sőt! Viszont sokszor felmerül bennem a kérdés, vajon mi lesz, ha hekkertámadás, vírus vagy egyszerűen az áram hiánya éri ezeket a digitális könyvtárakat. Ne adja ég, hogy úgy járjunk, mint az alexandriai nagy könyvtárral, amelynek pusztulása miatt a tekercsekben addig felhalmozott tudásunk elveszett. Zárszóként annyit megjegyeznék: bármily furcsa is világunk, sokan vagyunk, akik olvasnak, így kissé sértő, ha valaki azt mondja, hogy számára érthetetlen szavak sorakoznak fel írásokban, és ezt biztos a mesterséges intelligencia írta. És ezt tekintsék úgy, hogy kikértem magamnak!