Régen az ember azért aggódott, hogy legyen mit ennie. Ma meg már azért, hogy amit megeszik, attól vajon mi baja lesz. Szerencsére az elmúlt évtizedekben nagyot fordult a világ az étkeztetés terén. A boltokban ma már akkora a választék, hogy mire végigérünk egy polcsoron, el is fáradunk. Régen egyféle kenyér volt, most van fehér, barna, magvas, teljes kiőrlésű, kovászos, gluténmentes és még ki tudja, milyen. Az ember végül vesz egyet, aztán otthon elolvassa a címkéjét, és rájön, hogy fogalma sincs, mit vásárolt.

A cukor rossz. A só rossz. A zsír rossz. A liszt rossz. A húsból sokat enni nem jó. A tej sem mindig jó. A kávé egyszer egészséges, máskor meg nem. A vajat egyik évben ajánlják, a másikban már tiltólistán van.

Aztán jön egy újabb kutatás, és közli, hogy amit tegnap még kerülni kellett, azt ma már nyugodtan fogyaszthatjuk. Az ember pedig csak áll a konyhában, kezében a kanállal, és próbálja eldönteni, hogy most akkor egyen vagy várjon egy újabb tanulmányra.

Talán az a baj, hogy ma már az étkezést is túl komolyan vesszük.

Ha valaki megkíván egy szelet szalonnát, nem egyszerűen megeszi. Előtte végiggondolja a koleszterinszintjét, a vérnyomását, a kalóriákat, a telített zsírsavakat, majd bűntudattal mégis megeszi. Pedig talán nem kellene ennyire bonyolítani vagy tudományos alapokra helyezni a mindennapi étkezést. Nem biztos, hogy minden falat mögött veszélyt kell keresni, és az sem biztos, hogy minden egészségesnek kikiáltott termék megváltja az életünket. Nem is értünk annyira hozzá, nézegethetjük a címkéket, nem valószínű, hogy minden adatot megértünk róla. Különben is, az egészséges élet nem attól lesz egészséges, hogy minden falat előtt rettegünk.