Vannak bizonyos kérdések, melyeket rendszerint minden év végén feltesznek az embernek. Mintha az ünnepi asztal mellett elidőzve, a diós bejgli és két összekoccanó pohár felett lenne a legalkalmasabb megkérdezni, hogy mi leszel, ha nagy leszel; még mindig munkát keresel; mennyit spóroltál; mikor lesz az esküvő; mikor jön már az unoka… Szerintem ezeket a kérdéseket mindenki mellőzné a családi összejöveteleken, jobb híján mégis a divatjamúlt társadalmi elvárásoknak adunk hangot akkor, ha beszélgetést kezdeményeznénk a rég nem látott rokonokkal. A szülők, a nagyszülők tudni akarják, hogy idén megtaláltam-e az élet értelmét. A húgommal idén karácsonykor a gyerekvállalás okozta különböző örömök rejtelmeibe lettünk beavatva. Képzeljük csak el, milyen szép lenne most a hóesésben szánkózni az unokákkal, hangzott el. Túl hamar felnőttünk, gyerekutánpótlásra van szükség. 

Ha családalapításról van szó, a diplomák semmit nem érnek, a rokonok nem fogadnak el kifogásokat. Egy ilyen bizonytalan világban a gyermeknevelés is bizonytalan, egy ennyire anyagias társadalomban jobban át kell gondolni, hogy miből neveljük fel gyermekünket. A húgomnak megvan az a tehetsége, hogy ügyesen kitérjen a konkrét válaszok elől – én már kevésbé vagyok ennyire furfangos. Még nem találtam meg a megfelelő partnert. Nem találtam meg, mert nem keresem eléggé, mert nem jó helyen keresem, mert magasak az elvárásaim. A rokonok megdöbbennek, lesajnáló pillantásokkal méregetnek, majd ki-ki ellát a jó tanácsaival: „A te korodban én már két gyereket neveltem.” 
Valahogy így alakul a beszélgetés. Egyébként is, egy nőnek a gyereknevelésben kell keresnie az élet értelmét, egy férfinak pedig tisztességes szakmát kell választania, hogy eltartsa a családját. Akinek gyermeke van, az nem tudja elképzelni, hogy másnak ne legyen. Ugyanúgy, ahogy ha valakinek jó munkahelye van, az el sem tudja képzelni, hogy milyen lehet minden reggel gyomorideggel bemenni dolgozni. A legtöbb szülő vagy nagyszülő elrettenne attól, hogy egyedül élek, mondjuk két macskával, és teljesen jól érzem magam így. Ma már tudom, hogy egy jó dolog azért mégis van a kínos családi kérdésekben: ahogy az idő múlásával idősebb leszek, úgy a kérdések száma is csökken.