Hirdetés

Ki vigyáz az idősekre?

A közösségi asszisztens jelenléte nem válthatja ki a Gyulafehérvéri Caritas otthoni beteggondozói hálózatának munkáját a településeken – figyelmeztet a népegészségügyi igazgatóság vezetője. Az otthoni beteggondozói program vezetője szerint viszont máris vannak olyan önkormányzatok, amelyek szerződést bontottak a Caritasszal.

Pál Bíborka
Becsült olvasási idő: 3 perc
Ki vigyáz az idősekre?
Hargita megyében háromezer idős embert gondoz a Caritas. Hozzáértéssel, emberséggel Fotó: Gyulafehérvári Caritas

Az otthoni gondozói hálózat összeomlásához vezethet az a jelenség, amelyre dr. Tar Gyöngyi, a nép­egészségügyi igazgatóság vezetője hívta fel lapunk figyelmét. A világjárványt követően ugyanis egyre több vidéki önkormányzat vezetője él az­zal a lehetőséggel, hogy az Egészségügyi Minisztérium fi­nan­szírozásával közösségi asszisz­tenst alkalmazzon – ami rendben is lenne, csakhogy egyes önkormányzatok ez­zel párhuzamosan felbontják szerződésüket a Gyula­fe­hér­vári Caritasszal.

– A két szolgáltatást nem szabad összemosni. A közös­ségi asszisztens a terhes­gon­dozástól kezdve a szociálisan hátrányos helyzetben élők segítéséig számos területen dolgozik. Tevékenysége főként egészségmegőrző és tájékoztató, felvilágosító jellegű. Az idősek otthoni beteggondozásában szakszerű ellátást a Caritas munkatársai tudnak nyújtani

– érvelt dr. Tar Gyöngyi.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A népegészségügyi igazgatóság adatai szerint az elmúlt öt évben húsz munkatárssal bővült a térségben szolgálatot teljesítő közösségi asszisztensek száma, így jelenleg összesen 54-en dolgoznak a hálózatban. Ezzel párhuzamosan pedig néggyel csökkent azoknak az önkormányzatoknak a száma, amelyek szerződésben állnak a Gyulafehérvári Caritassal. 

– Megszüntette a szerződését a beteggondozói hálózattal a máréfalvi, ho­mo­ród­szentmártoni, csík­szent­királyi és kozmási polgármesteri hivatal. A csíkrákosi, illetve a maroshévízi önkormányzatok pedig csökkentették azt az ápolási óraszámot, amit igényelnek

– számolt be Péter György.

Gyulafehérvári Caritas
Hatékony és humánus rendszer. Mégis szerződést bontottak

A Caritas ágazati igazgatója szerint a visszamondott szerződések érzékenyen érintik őket, a szervezet otthoni gondozói hálózatának a fenntartási költségeit ugyanis 50-55 százalékban a helyi önkormányzatok hozzájárulása teszi ki, ennek csökkenése tehát nagymértékben veszélyezteti a működést. 
A Caritas otthoni beteggondozói havonta több mint 3100 személynek nyújtanak szak- és alapápolási, valamint szociális jellegű szolgáltatásokat, abban pedig a népegészségügyi igazgatóság vezetője is egyetért, hogy a megyében ez az egyik leghumánusabb és leghatékonyabb ápolási rendszer, amelyet igénybe vehetnek az egyedül élő idős emberek.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!