Kedves Mikulás!
Ebben az évben ügyes voltam. Azt hiszem. Az előző évhez képest mindenképp, hiszen egy kicsit több kihívás állt előttem idén, mint tavaly. Mondjuk, erről nem Te tehetsz. Na, szóval ügyes voltam, mert minden reggel jó felnőtthöz mérten felkeltem és nem késtem el munkából, igaz, hogy itthonról dolgozom, de ezt azért a javamra írnám. Ügyes voltam, mert nem veszekedtem sokat a barátaimmal, igaz, hogy kevesebbet is találkoztam velük az idén, de olyankor mindig szépeket mondtunk egymásnak. Ügyes voltam, mert elolvastam nagyon sok könyvet, igaz, hogy sokat esett az eső, és nem is jártam nagyon sehová, de azért ez mégis a jellememet építi. Ügyes voltam, mert elmentem szavazni, háromszor is, igaz, hogy ezt csak idén tudtam megtenni, tavaly ugyanis egyetlen választás sem volt, de azért maradhattam volna itthon is, nem?! Ügyes voltam, mert időben elkezdtem a karácsonyi nagytakarítást, igaz, hogy hamar be is fejeztem, mert kicsit ráuntam a pakolgatásra, de a szándék a fontos, mint azt Te is tudod. Ügyes voltam, mert elkezdtem többet mozogni, igaz, hogy januárban kezdtem és csak február elejéig jártam edzésre, de ez idő alatt megcsináltam kettőszáztizenkét fekvőtámaszt, ami ugye pontosan kettőszáztizenkettővel több, mint a tavalyi évben. Ez azt jelenti kedves Mikulás, hogy idén több ajándékot kérhetek, mint tavaly, igaz? Idén azt szeretném, ha hoznál nekem türelmet, mert olyan türelmes voltam egész évben, hogy elhasználtam az összest, és van még pár nap az évből, amikor szükségem lesz rá. Kérnék Tőled egy kis empátiát is, mert így decemberben sokan szorulnak segítségre, nem akarok elsétálni mellettük. Aztán hozhatnál éberséget, mert a novemberi borús idők és a délután négy órai sötétedés állandóan álmossá tesz. Kérek még döntésképességet, felelősségtudatot és józan gondolkodást is, ezt mondjuk nemcsak magamnak, hanem egész országunknak, azt hiszem, ránk fér. Szeretnék egy nagy adag szeretetet, mert abból sosem elég, és ha már ott vagy, egy kis békét is csempéssz a csomagba, mert hajlamos vagyok az ellenségeskedésre, amiből embertársaim sem szenvednek hiányt. Végül, de nem utolsósorban, kérlek, hozz nekem egy kis bátorságot is, hogy merjem elküldeni Neked ezt a levelet. Üdvözlettel, egy reményteljes felnőtt nő!