Borús délután volt. Munka után akadt néhány elintéznivalóm a városban. Bank, bevásárlás, csak szokásos mindennapi ügyek rendezése volt napirenden. Valamiért siettem is, de már nem tudom megmondani, miért. A város központján át haladtam, egyre gyorsabbra véve a lépteimet. Egy idős férfi szólt hozzám a park közepén: – Elnézést! Tudja, hol állnak meg a taxik? 
Odakaptam a fejemet, megálltam egy pillanatra és mutattam abba az irányba, amiről úgy sejtettem, hogy ott szoktak állni az autók. – Talán ott… De látom, nincs egy sem. A színháznál valószínűbb. – válaszoltam, majd egyből meggondoltam magam. Ez a férfi mankóval közlekedik, nem valószínű, hogy szívesen sétálgatna, a színház jóval messzebb volt. Közelebb léptem hozzá, félretéve a saját dolgaim, és elővettem a pénztárcámból egy taxis névjegykártyáját, amit pár hete tettem el arra az esetre, ha egy éjjeli tivornyázásom után szükségem lenne rá. Nekiadtam. Kotorászni kezdett a táskájában, elővett egy pici gombos telefont, nézte a papírcetlin a számokat, de nem tudta beazonosítani. Elkértem a mobilját, elmentettem neki a telefonszámot, majd hívásra kapcsoltam. Az idős bácsi így gyorsabban célba érhetett. 
Ha nem teszem félre arra a pár pillanatra a saját gondomat, akkor nem lettem volna ennyire figyelmes. Nem vettem volna észre, hogy nagy szüksége volt arra a névjegykártyára és a segítségemre is, hogy hívást indíthasson. 
Közeledik karácsony. Civil szervezetek, önkéntesek és különböző intézmények buzdítanak jócselekedetekre, gyűjtéseket szerveznek rászorulóknak, hogy szebbé tegyék az ünnepet. Ez mind szép és jó. Viszont nemcsak karácsonykor kell jót tenni. Ha nyitott szemmel járunk, az ünnepeken kívül is nyújthatunk segítséget apró cselekedeteinkkel embertársainknak. Ne karácsonykor nyíljon ki a szemünk, hogy kedvesnek és jólelkűnek kell lenni. Adományokat bármikor szívesen fogadnak az illetékes szervezetek. Legyünk az ünnepek után is figyelmesek és adakozók. Jó szóval, kedves gesztussal bármikor fordulhatunk embertársainkhoz. Sőt, kell. Az év minden napján.