Jól csak a szívével lát a rövidlátó
Szokták mondani egyes emberekre, hogy sasszeme van, ami annyit jelent, hogy az illető messzire és közel is élesen lát. Nekem ezt a mondatot soha nem mondták. Ötéves korom óta viselek szemüveget, belső szemtengelyferdülésben szenvedek, tompalátással rendelkezem. Hogy mindez mit jelent, nehezen tudom elmagyarázni azoknak, akik jól látnak, leginkább azt, hogy szemüveg nélkül olyan a látásom, mintha egy áttetsző függönyön néznék át, így kicsit minden homályos. Szemüveggel mindez korrigálható, de sosem leszek sasszemű. Az első szemüvegem kiválasztásánál borzasztóan kétségbe voltam esve, emlékszem, akkor rajtam kívül egy gyereknek volt szemüvege a napköziben. A választék sem volt túl nagy, az optikusnál elém tettek három ugyanolyan formájú, kerek, műanyag keretet, csak a színük különbözött. Ha valaki, akkor én képben vagyok a szemüvegdivatok változásával, hiszen néhány évente muszáj lecserélnem a látóeszközömet, nem azért, hogy kövessem a divatot, hanem mert évente-kétévente romlik egy keveset a szemem, így új lencsékre van szükségem, amelyek nem minden esetben illeszthetők be az előző keretbe. És valóban, amíg a kétezres évek elején a vékony és keskeny szemüvegek hódítottak, addig ma a vastag keretű, széles, úgynevezett „bogár formájú” szemüvegek divatosak, sőt a régen oly nevetségesnek talált kerek „Harry Potter” szemüveg is újra trendi. Bár sokkal inkább a fej- és arcformám szerint választottam mindig szemüveget, nem divat alapján, mégis meglepő végigkövetni a szemüvegtrendek alakulását. Míg régen választék sem volt, addig ma ismert ruha- és sportszergyártó márkák is mind árulnak szemüvegkeretet. Az is sokat változott, hogy mennyire hétköznapi manapság az, ha valaki szemüveges. Míg 20-25 évvel ezelőtt még különleges bánásmódban részesültünk mi, szemüvegesek, ma meg már fel sem tűnik, ha valaki látóeszközt visel. A napokban újra szemüvegcsere-programba kezdtem. Szemorvos, optikus, keretválasztás, napszemüveg-választás, rendelés. Másfél órát töltöttem az optikusnál, számát sem tudom, hány keretet próbáltam fel, de sikerült. Az új szemüvegemre mágnessel felcsatolható napszemüveg kerül. Mert ma már ilyen is van. Én meg háromból is alig tudtam kiválasztani a legjobbat 1998-ban.