Még mindig zavar, és talán évről évre egyre jobban, hogy még jóformán túl sem vagyunk a halottak napján, amikor szeretteinkre emlékezünk, de már ömlik szembe az üzletekből, reklámokból a karácsony. Miért kell ennyire sietni? Hova sietünk ilyen nagyon? Mindennek megvan az ideje, mint a szalmakalapnak – szokták mondani, mégis azt tapasztaljuk, hogy folyamatosan sietségre ösztönöznek bennünket. 
Mindennel sietni kell, különben lemaradsz, elkésel, lekésed – ez az általános üzenet, amellyel úton-útfélen találkozunk. Ebben a nagy rohanásban pedig mivé leszünk? Mókuskerékben szaladó kis hörcsögökhöz tudom hasonlítani ezt az érzést, amikor szinte robotszerűen tesszük a mindennapi teendőinket, és huss, elmegy mellettünk az élet. Mikor fogunk élni? Mikor lesz mindenre időnk? Majd, amikor… és a pontokat lehetne helyettesíteni bármivel, például amikor családunk lesz, amikor felépül a házunk, amikor elmegyünk nyaralni, amikor kirepülnek a gyermekek, amikor nyugdíjasok leszünk stb. 

Nem! Élni most kell a jelenben, a pillanatban, megérezni, megtapasztalni, átélni, megélni. Mert ki tudja, meddig lesz rá lehetőségünk? A karácsonyi rohanást, az esztelen vásárlást és a „mindegy mi az, csak legyen valami a fa alatt” típusú gondolkodást ideje abbahagyni. Álljunk, meg, lassítsunk, szusszanjunk egyet és vegyük észre, hogy az együtt töltött, minőségi idővel telt percek, órák mennyire értékesek. Hangolódjunk az ünnepre lelkileg, hiszen enélkül mit sem ér az egész.
A lélek sóvárogja az elcsendesülést, a befelé fordulást, a világ zajától való elvonulást. Rá kell készülni, hangolódni, hogy valóban megszülethessen a csoda a lelkünkben. Ennek pedig semmi köze a vásárláshoz. Nemrég hallottam és nagyon magával ragadott a gondolat, hogy az igazi ajándék nem kapható boltban, és minél személyesebb, annál értékesebb, maradandóbb. Az igazi ajándékot szívből adják és meghitt együttléttel párosul. Próbáljunk ennek szellemében készülni az ünnepre, és ne engedjük, hogy elragadjon a féktelen vásárlási láz, még ha erre is buzdít lépten-nyomon minden.