Hirdetés

Csak még egy kártya…

Boncina-Székely Szidónia

A pénztárcám tele van bankkártyával, és ez a tény egyáltalán nem azt jelenti, hogy jelentős, anyagiakban mérhető vagyonom van. Inkább azt, hogy a különböző pénzintézetek fogságában vergődöm tehetetlenül.
A bankkártyáim növekvő számát csendesen tűrtem, még akkor is, ha számtalan jelszó, alkalmazás és minden hasonló nyűg járt velük, ám egyszer csak azon kaptam magam, hogy a kiskorú gyermekem az ösztöndíját csak akkor kaphatja kézhez, ha neki is lesz saját számlaszáma, s ezzel együtt bankkártyája is. A jogosult természetesen ő, de mivel kiskorú, így valamelyik szülőnek jelen kell lennie a kérelmezéskor és az átvételkor egyaránt. Jelentősen nehezíti a helyzetet, hogy a gyermek a lakóhelyünktől távol, más városban jár iskolába, így az elmúlt néhány hónapban többet jártunk bankba, mint a természetbe.
A szokásosnál bonyolultabb helyzetünket nem könnyítették meg az ott dolgozók: egyik látogatásunk épp a napi porszívózás idejére esett, így meg kellett várnunk, amíg a takarítónő végez a munkájával, mert a hangzavarban nem tudtunk szót érteni az ügyfélszolgálatos hölggyel. Egy másik esetben véletlenül én mentem a férjem helyett és „nem fogadott el a rendszer”, mert nem voltam meghatalmazva a saját gyermekem ügyeinek intézésével. Az is megtörtént már, hogy nem volt időpontom, és sajnos nem tudtak adni személyesen, mert azt csak online lehet intézni.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A bankkártyához azóta sem jutottunk hozzá, de már ismerjük a járást mindkét város érintett pénzintézeteiben, ahol épp egyik átveszi a másik ügyfeleit, ezáltal arra kényszerítve őket, hogy egy másik színű műanyagdarabot készíttessenek, amelyen ugyanúgy a saját nevük van, esetleg más betűtípussal írva, és nem arannyal, hanem ezüsttel.
Amikor majd végre a kezünkbe kerül a család ki tudja hányadik bankkártyája, rajta a megérdemelt összeggel, nos, akkor sem költhetjük el azt bármikor. Ha nem működik a rendszer, akkor nem tudunk fizetni: ilyen eset sajnos bármikor, bármelyikünkkel előfordulhat és elő is fordul. Rendszerhiba, nem tehet senki róla. Legfeljebb a megvásárolt termékeket ott kell hagyni, de ezért sem felelős senki. Még szerencse, hogy a sokat látogatott üzletekben ideadják „hitelbe”, s majd ha a rendszer helyreáll, visszamegyek és kifizetem. Valamelyik bankkártyával… ha eszembe jut a jelszó, ha le nem járt a kártya, vagy ha el nem felejtettem kivenni a jelzett időpontban a bankból…



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!