Néhány ív használt, nagyjából egy négyzetméter nagyságú kar­tonpapír, pár liter festék, egy tucat ecset és kellemes zenei aláfestés – mindössze ennyire volt szükség a közös festéshez. És amilyen egyszerű és kézenfekvő ez a foglalatosság otthon egy esős délutánon, olyan szokatlanul és üdén hatott a Csíkszeredai Városnapok for­gatagában. 
A zsibongó városközpontban, a villódzó mütyüröket, kicsit odébb kézműves termékeket, szem­közt falatozni valót kínáló vásárhangulatban egy egészen más légkört teremtett ez a szabályok nélküli, mégis koncentrált alkotó tevékenység. 

Véletlenül fedeztük fel a vasárnap délutáni bámészkodásban, és számomra is meglepő módon a sok egyéb hangos újdonság mellett ez az ismert, „klasszikus” tevékenység sok kis gyermekkezet a kartonpapírok mellé szólított. A kisebbek még nagy gesztusokkal mártották a festéket és húzták végig az ecsetet a papíron, a nagyobbak már finomabb mozdulatokkal és konkrétabb formákkal dolgoztak. A szervezők leleményességét di­cséri, hogy a kartonlapok szélén egy kis bemetszést ejtve azokat könnyen egymás után állították, sőt néhányat ezek fölé rakva pillanatok alatt egy olyan teret teremtettek, ami akár labirintusként, másoknak bunkerként vagy egyéb fantáziatérként funkcionált. Voltak tehát, akik tovább gondolva a festést csapatokba szerveződtek, és miután a papírokon feliratokkal különítették el a kartonlabirintus helyszíneit, szerepjátékokkal szórakoztatták magukat. Nagyszerű volt látni és része lenni ennek a hangulatnak. 
Azonkívül, hogy nekem is új vagy már elfelejtett ötleteket adott – ugyanezt meg lehet csinálni például a patakparton gyűjtött különböző méretű és formájú köveken –, megnyugtatóan hatott, hogy az egyszerű játékban hogy el tudtak mélyülni a gyermekek, és milyen nagy kedvvel tudtak, használva a fantáziájukat, újabb és újabb világokat teremteni. És az ugyancsak megnyugtató, hogy Csíkszeredában még helye van az ilyen jellegű közösségi tevékenységnek.