Nagyon érdekes előadáson vettem részt néhány éve, ahol egy gondolat igencsak befészkelődött a fejembe és azóta is foglalkoztat, mégpedig az, hogy milyen sokan vannak, akik a lehetőségeik alatt élnek. Azonnal tudtam kapcsolódni eme kijelentéshez, hiszen a közvetlen környezetemben is a bőrömön érzem ezt a jelenséget, ilyen kontextusban azonban még sohasem gondoltam erre a tényre.
Ez ugyanis azt jelentené, hogy valaki nem az esélyeihez mérten éli az életét, megragadva annak számos lehetőségét, hanem azt, hogy valami sajátos nézőpont mentén megvon magától sok mindent, ami egyébként a minőségi életet jelenthetné számára. Mit is takar ez? Lehet, hogy lenne lehetőségünk minőségi életet élni, minőségi ételeket fogyasztani, jó emberekkel tartalmas időt tölteni együtt, elmenni külföldre nyaralni, rendszeresen színházba, moziba, tornára járni, olyan hobbit űzni, ami feltölt, mégis beérjük kevesebbel.

Vajon minek okán? Talán mert beszippant a mindennapok mókuskereke, fáradtak vagyunk, nem lépünk ki a komfortzónánkból, valamire spórolunk? Érdemes azonban annak tudatában élni az életünket, hogy mindennek következménye van. Mire szeretnénk, hogy emlékezzenek a gyermekeink, hogy évente elmentünk valami szép helyre nyaralni és jól szórakozott együtt a család vagy arra, hogy spóroltunk egy drágább autóra, egy nagyobb lakásra, közben lemaradtunk számtalan élményről?
Olyan nyugdíjasokat is látok magam körül, akik lemondanak arról, hogy élvezzék egy egész élet verejtékes munkájának gyümölcsét. Még mindig spórolnak, már néha azt sem tudják, mire, és közben elhalad mellettük az élet. Félreértés ne essék, nem azt akarom sugallni, hogy meggondolatlanul költekezzünk, hanem azt, hogy annak tudatában éljük az életünket, hogy minden nap egy ajándék és túl értékes ahhoz, hogy elpazaroljuk, hogy ne vegyük észre a benne rejlő munka, kikapcsolódási, kapcsolati, feltöltődési és számos más lehetőséget, ami által fejlődhetünk és örömet szerezhetünk magunk és mások számára is.