A horgászat egy olyan tevékenység, amelyet évezredek óta űznek az emberek, és mindmáig nagy népszerűségnek örvend világszerte. Bár legfontosabb célja az élelemszerzés volt, mára ez is átalakult. Ma már nem a zsákmány elejtése a legfontosabb, hanem a szabadidő eltöltése a természetben. Azok szerint, akik űzik, a horgászat kikapcsolódás, szórakozás, sport és életérzés egyben. 
Vitathatatlan, hogy számos előnye van, amelyek között a stressz csökkentése, a természet élvezete és a különböző ínycsiklandó halkészítmények elfogyasztása is szerepel. A horgászat ugyanakkor egyfajta türelemjáték is, megtanítja művelőjét a kitartásra, a kudarc kezelésére, de a szenvedély és elkötelezettség is jellemzi általában a horgászokat. 
Bevallom, számomra mindig is kissé fanatikusnak tűntek a horgászok, akiknek nem számít sem eső, sem hó, mindig ott kuporognak a tó szélén, kezükben a pecabot végével. Bár a hely egész gyerekkoromban adott volt, valahogy a mi családunkat messzire elkerülte ez a fajta tevékenység, mi inkább megenni szerettük a halakat, nem kifogni. Férjem azonban már más kategória, és a gyermekeink is örökölték ezt a szenvedélyt – így, ha tetszik, ha nem, évek óta mi is rendszeresen járunk horgászni.
Érdekes volt megtapasztalni, hogy válnak egyre ügyesebbé, türelmesebbé, kitartóbbá a gyermekek. A legutóbbi horgászaton, egye fene, gondoltam, és kezembe vettem én is a horgászbotot. Különös érzés volt megtapasztalni, milyen izgalmas is lehet a külső szemmel igencsak unalmasnak tűnő horgászat. Megtudtam, hogy mennyire fontos a precizitás, az időzítés, hogy pont a megfelelő pillanatban rándíts a boton ahhoz, hogy a horog beakadjon a hal szájába, és mekkora kézügyességre van szükség, hogy a legminimálisabb sérülést okozva kerüljön ki a horog a kifogott hal szájból. Igazi adrenalinforrás a kifogott hal látványa, tapintása, de jó érzés a visszaengedése is. 
Most már én is tudom, a türelem halat terem, és a horgászat nemcsak puszta értelmetlen időtöltés, ürügy a tétlenségre, hanem igazi feltöltődési, kikapcsolódási lehetőség.