A diplomám szerint tanár vagyok. Magyar és francia irodalmat tanultam – még most is beleborzongok, ha eszembe jutnak az idegennyelv-tanórák, az átvirrasztott éjszakák. Idővel megszépülnek az emlékek, de tény, sokszor sírtunk egymás vállán a barátokkal, aggódva, hogy képesek leszünk-e mi erre. 
Az élet úgy hozta, hogy most már végleg el kell határoznom, ha valaha tanítani szeretnék, itt az ideje. Valamiért mindig vonakodtam attól, hogy végleg pedagógus legyek. A tanárok pletyóznak, késnek az óráról, vagy éppen túl szigorúak, befásultak, unják a munkát, és én egyet tudtam: nem akarok kiégett, szakmáját és minden gyereket gyűlölő felnőtt lenni, inkább választok valami mást, ami menő, divatos, szabadabb. Kellett néhány év, amíg rájöttem: a munka mindenhol munka. A pénzt sehol nem adják ingyen. S az is tény, hogy mindenhol vannak belefáradt, áskálódó, társaikból élő kollégák, akik miatt meg lehet gyűlölni sok mindent. 
Év elején elhatároztam, idén vállalkozni fogok arra a lehetetlennek tűnő versenyvizsgára, s én bizony nekivágok ennek a kalandnak, s megmutatom, nem is olyan bürokratikus ez a rendszer. Kirándulásom első megállója Kolozsvárra vezetett, ahol a léha diák – az egyetemi évek mellett – a diplomáját is hagyja. Mondanom sem kell, egy nap lótás-futásba, izgalomba, mérgelődésbe telt, mire mindent papírt – amiért én szenvedtem meg és tanultam – a kezembe kaptam. Semmi baj, gondoltam, majd belejövök, hiszen az én hibám, én hagytam ott évekre. Hazaérve végigpörgettem a szakirodalmi listát: mit kell tudnia egy magyartanárnak? Jó pár év eltelt már, kiestem a ringből, lehet, sokat is felejtettem, ismét csak magam miatt tudtam csóválni a fejem, friss aggyal, friss végzősként biztos kevesebb tanulással is menne. Azt hittem, minden klappol, neki kell ülni, most már befeszítem a karom, s megcsinálom, ha elhatároztam. Végignéztem a listát, hol ürülnek helyek a megyében. Mondhatnám úgy is: van-e esélyem a munkára? Három-négy óra itt. Hat-hét óra ott. Mindenhol csak helyettesítői, a gyermeknevelői szabadságon levő kollégák pótlékai. Tudom én, jogos, hiszen csak most kezdek, kevesebbet tudok, mint a többiek. Aztán eszembe jut a tanulás, a disszertáció, sok-sok virrasztás, forgolódás, pénz, amit a szülők küldtek. Kár lett volna mindez?