Nemrég egy gyorsétteremben ebédeltünk a lányommal egy nagyon intenzív, munkával és élményekkel teli délelőtt után. Ahogy falatoztunk elmélázva, akaratlanul is hallottuk az ott dolgozók párbeszédét, akik a gépek zúgását túlkiabálva beszélték meg a megbeszélnivalót.
Például azt, hogy mennyire várják a zárórát, hogy hazamehessenek. Aztán egyikük rácáfolt a többiekre, mondván, hogy ő már reggel nyolc órakor a munkaidő végét várta. Összenéztünk a lányommal, aki épp pályaválasztás előtt áll, és nem kellett mondanom neki, tudta, hogy mire gondolok. Nem arra, hogy ne dolgozzon egy gyorsétteremben, mert hiszem, hogy mindenkire szükség van a munkaerőpiacon. Inkább azon tűnődve, vajon a munkakör vagy a munkahelyi környezet miatt érzi úgy valaki már reggel nyolc órakor, hogy legszívesebben hazamenne. Vajon hányszor kap dicséretet, szakmai elismerést egy dolgozó évente? Egy állásközvetítő nemrég közzétett felmérése szerint nem sokszor: amint kiderült, a felmondások leggyakoribb oka a pozitív visszajelzések hiánya. Pedig bizonyára a kedves olvasó is inkább a fizetésre tippelt volna… Hiszen elsődleges szempontnak tartjuk, fiataljainkat is „pénzes szakmák” felé tereljük, s mégis, amikor mindennap be kell járni valahová, ahol nem ismerik el erőfeszítéseinket, nem fordulnak bizalommal hozzánk, bizony nem sokáig maradunk. Még akkor sem, ha esetleg anyagilag megéri.
Dicséret és elismerő szavak híján egyetlen közösség sem tud motivációt találni a mindennapokhoz, mert bármennyire is az egoizmus felé haladunk – állítólag – fontos mindannyiunknak a közös hajtóerő, s hogy elérjünk valamit együtt. Sem pályaválasztáskor, sem munkahelykereséskor nem tudjuk ezeket a pozitívumokat előrejelezni, azt viszont határozottan meg tudjuk fogalmazni magunknak, hogy mit szeretnénk, mit várunk el egy munkahelytől. Ezzel párhuzamosan pedig nem árt, ha némi önismeret birtokában azt is elmondjuk/leírjuk, mi az, amit elbírunk, és mi az, amire határozottan szükségünk van egy állás betöltésekor. Afféle motivációs levél ez, amely az anyagiakon túl is láttatni képes velünk a leendő munkahelyünket. Azt, ahonnan nem fogunk már reggel nyolckor hazakívánkozni.