Ó, micsoda hírt olvastam a napokban! Csak úgy repdestem az örömtől, hiszen azt mondta a mezőgazdasági miniszter, a következő időszakban csökkenni fognak az élelmiszerárak. Lesz sok tavaszi zöldség, a tavalyinál alacsonyabb áron. Hát melyik családanya szívét nem dobogtatja meg egy hasonló bejelentés? A rendezvényen, ahol ennek az előrelátásának hangot adott, az agrárvezető azzal érvelt, hogy már az utóbbi hetekben is tapasztalható volt az élelmiszerárak drágulásának mérséklődése. Itt egy kicsit kizökkentem a nagy örömködésből, mert ez nekem valahogy nem tűnt fel. Sem olajat, sem kenyeret nem tudtam fikarcnyival olcsóbban beszerezni az elmúlt hónapok során, mint az előző bevásárlókörúton. 
Eszembe jutott az is, milyen sok agrártámogatást bejelentettek az elmúlt időszakban. Sose voltam ezek haszonélvezője, nincs személyes tapasztalatom, de a „lesajtózott” kiírások igazi Kánaánt vetítenek előre a hazai mezőgazdaságban. S ha támogatás van, akkor kevesebb költségébe kerül a gazdának megtermelni a paradicsomot, eltartani a szarvasmarhát, s ha ezt továbbgondolom, mintha alá is támasztaná a miniszteri ígéretet.
Na, de hol is élünk? Hányszor történt meg, hogy a nagy csinnadrattával bejelentett támogatások, programok végül elmaradtak? Volt olyan, hogy a szanaszét kürtölt vadonatúj támogatási forma mellett mellesleg eltöröltek egy korábbi, nagyobb értékűt? Hányan járták meg, hogy annyival emelkedett a nyugdíjuk a hangzatos nyilatkozatok között, hogy épp átlépte a küszöbértéket mondjuk egy fűtéspótléknál, az idény kellős közepén? 
De visszatérve a nagy bejelentésre: azt is elmondta a miniszter, hogy mindig hazai árusoktól, piacokon vásárol. Legutóbb ezer lejt hagyott ott kolbászért, sajtért, mézért. Milyen ügyes, meg kell jegyezzem, bár bizonyára sokan mások is szívesen hagynának ott ugyanennyit, ha nemcsak a töredékére futná.
„Folyamatosan szemmel tartom az árakat, biztosan csökkenni fognak” – mondta állítólag a mezőgazdasági miniszter. Micsoda megalapozott érvelés…! Hiszem, ha majd a pénztárcám is ezt mutatja.