Hogy eltelt az idő! – hangoztatom egy régi barátnőmnek a délutáni kávé mellett. Összenézünk, s egyetértve bólogatunk. Gyorsan. Néhány évvel ezelőtt még együtt készültünk a románórák előtt, és a legnagyobb problémánk az érettségi volt. Mintha csak most lett volna.
A körülöttem lévő barátok nagy része már dolgozik, próbálnak elhelyezkedni az életben, mint mindenki. Míg egy évvel ezelőtt két sms-váltással szinte bárkit ki tudtam csalni egy kávéra, mert az egyetemi kurzusokon kívül a diákok többnyire szabadok voltak, most a közös programjainkat gyakran előre egy héttel le kell egyeztessük, hogy mindenkinek megfeleljen az időpont. Több velem egykorúnak már családja van, vagy éppen babát vár. Felnőttünk. Egyáltalán nem érzem azt, hogy le vagyok maradva, én is haladok az életben, csak meglep, hogy ilyen gyorsan eltelt. 
Amikor összegyűl a rokonság, gyakran elkezdünk nosztalgiázni. Felidézzük a közös, gyermekkori emlékeket, mintha csak most történtek volna. Látva a család legkisebb, majdnem másfél éves tagját, aki most tanult meg járni, mindig bevillan az idősebbeknek egy-egy vicces kép rólam vagy a velem egykorúakról. Karácsonykor a nagy visszaemlékezések közepette előkerült a gyermekkori album. Történeteket meséltünk egymásnak, és nevettünk azon, hogy gyermekként milyen mások voltunk. 
Egy évvel ezelőtt az életem még a tanulásról szólt – le kellett diplomázni. A diákmunkám során próbáltam megkeresni a rezsipénzem, napközben egyetemen, esténként barátokkal lógtam. Most, hogy már fél éve belecsöppentem az élet sűrűjébe, kicsit más dolgokra került a hangsúly. A tanulás folyamata természetesen nem állt meg, az mindig tart. A munkámban nagyobb a felelősség, nagyobb feladataim vannak, és a szabadidőmet is máshogy töltöm: kikapcsolódásként inkább egy jó könyvet vagy filmet választok esténként. A biztos kereset mellett pedig már a nyaralások, kirándulások alkalmára, céljaim elérésére spórolok. 
Szóval felnőttünk. Pörögnek a napok, a hónapok, az évek, s nemsokára a mostani huszonévesek kezébe kerül az a feladat is, hogy felneveljenek egy másik generációt. Az lesz aztán a nagy lépcsőfok! Addig meg kihasználjuk a kapott időt. Tervezünk, építkezünk, rakjuk egymásra a tégláinkat a stabil élet biztosításához és a gyorsan bekövetkező jövőnek.