Süt a nap, az ablakok itthon nyitva vannak, nem sietünk becsukni. Állunk a családdal az ajtó mellett, s csodálkozunk, hogy lassan a meleg jön be a lakásba. Ekkor január nyolcadikát írunk. Nem vagyok a tél nagy rajongója, mindig jobban kedveltem a tavaszt, a meleget, a napsütést, de most már hiányzik a hó. Hol van a hó? 
Nem tudom, volt-e még ilyen, hogy egész de­cemberben ne havazzon bár egyszer Gyergyóban, úgy, hogy még meg is maradjon. Most csak néhányszor pilinkélt, abból meg nem gyúrtam hógolyót. Hiányzott az ünnepek hangulatából. 
Jó néhány évvel ezelőtt, december 23-án délután úgy elkezdett havazni, hogy estére belepte a bokáig érő hó az egész udvart. Kirohantunk az unokatestvéreimmel, és fogócskázva löktük bele egymást a buckákba, könnyeztünk a nevetéstől. Ez az emlék minden télen eszembe jut, főleg akkor, ha kopár és szürke marad a táj. 
Bár sokan örülnek a gyenge télnek, mert nem kell annyit fűteni, de olvasom a neten, hogy ez a meleg időjárás, a hó hiánya a mezőgazdaságnak sem kedvez. 
Nyáron az eső nem esik, most meg a hó. Ha sokáig így marad, korábban fakadhatnak a fák, és egy későbbi nagy fagy megtizedeli a termést. A hideg hiányában a kártevők és kórokozók sem ritkulnak – írja az egyik hírportál. Már néhol nyílik az árvácska, bújnak a zöldek. Van egy olyan sejtésem, hogy a későbbi fagy eljön, s mint ahogy az elmúlt években néhányszor, idén is hóban várjuk a locsolókat. 
Szívesen mennék ki a közeli dombra szánkózni a családdal, ahogy régen tettük. Jó lenne szaladni a kutyával, bokáig a hóban. 
Most már a kocsiról nem duzzogva, szembesülve a korábban megszokott téli fagyos reggelekkel, hanem örömmel söpörném le a havat, sőt még el is hánynám, sőt még lapátot is vennék a kezembe, és eltakarítanám boldogan az egész udvarról. Csak legyen már hó! Ropogjon a bakancsom alatt, áztassa el a kapucnimat, tegye vörössé a kezem, hulljon a szemüvegemre, hogy ne lássak. Időben. Ha még lehet. Ne áprilisban.