Hirdetés

Visszaszámlálás

Máthé-Háromszéki Eszter
Becsült olvasási idő: 3 perc

Alig három nap maradt ebből az évből, ideje hát számba venni sikereinket és kudarcainkat. Listázhatnám legolvasottabb cikkeinket, vagy azokat, amelyekre igazán büszkék vagyunk – higgyék el, a két lista biztosan különbözne. Összesíthetnénk a riportereink által megtett kilométereket, az általuk lebonyolított telefonbeszélgetések perceit, vagy épp a sikertelen hívások lajstromát. Az év legjobb fotóit, az előfizetőink számát, a séfek, szakácsok által Konyhánkban készített ételeket, vagy a Portákat, melyek ajtajai kinyíltak előttünk. A napokat, amikor altatás után végre leülünk írni, vagy azokat az estéket, amikor bosszantó, apró tévedések miatt a nyomdából kell visszahívni a lapot. Az biztos, idén sem unatkoztunk, és reméljük, olvasóink sem.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Még két nap. Le kell vonnunk a következtetéseket. Idén is túl keveset pihentünk, túl keveset szerettünk, túl keveset mozogtunk, és túl keveset olvastunk, túl keveset adtunk és túl keveset utaztunk. A munka, edzések, különórák és háztartás körforgásában túl sokszor fogyott el a türelmünk. Sokszor voltunk túl lassúak, és sokszor fuzsitosok. Sokszor bántottunk, és minket is megbántottak. De hálás is vagyok, hiszen bőven jutott maszatos gyerekpusziból, elismerésből, ölelésből, jó beszélgetésből, nevetésből és mókás elírásból is az idei évben.
Még egy nap, készül a hidegtál, fő a lencse, hűl a pezsgő. Még egy baráti csevej, még egy lakoma, néhány petárda, tűzijáték és máris előttünk a fehér papír, az új év, amelyet mi töltünk meg tartalommal. Tehetünk fogadalmat, hihetjük, hogy az évszám változásával minden megváltozik, valami jobb, boldogabb kezdődik, amikor leszokunk, lefogyunk, újrakezdünk, jól szervezünk, beosztunk és betartunk. Különösen, hogy 2024-ben – szökőév lévén – egy nappal több áll rendelkezésünkre mindezek megvalósítására. Aztán felocsúdunk, lehet már másodikán, de az is lehet, hogy csak a hónap közepén. De a fontos, hogy remélünk, akarunk és tervezünk.
Nulla. Poharak koccannak, szempárok összefonódnak. És nekem sincs már más feladatom, mint bort, búzát, békességet kívánni olvasóinknak: „Adjon Isten minden jót / Ez új esztendőben: / Vegye el mind a nem jót, / Ez új esztendőben; / Mitől félünk, mentsen meg, / Amit várunk, legyen meg, / Ez új esztendőben!”





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!