Üröm az örömben

Sarány István
Becsült olvasási idő: 3 perc

Nem tudom, honnan a mondás, hogy üröm az örömben, ugyanis olyankor hangzik el, mikor örömünket beárnyékolja valami, keserű érzés tölt el. S bár kesernyés ízű az üröm, fűszernövényként használták vidékünkön, számos térségünkbeli és balkáni ital összetevője. Olvasmányainkból ismert az ürmös bor, de nem azonosítjuk a hazai kereskedelemben is kapható „vin pelin” megnevezésű termékkel, holott az üröm román–szláv neve a pelin, tehát a „vin pelin” ürmös bort jelent. Az így fűszerezett bort a rómaiak óta előszeretettel fogyasztják különféle népek: esküsznek étvágygerjesztő jellegére. Ez a növény az abszint összetevője az édeskömény és az ánizs mellett, használatát azonban korlátozták az Európai Unióban, csak akkor lehet emberi fogyasztásra alkalmas készítményekbe tenni, ha tujontartalma egy adott szint alatt van. Szerbia még nem uniós ország, és igen kedvelt ital az ürömből készített gyomorkeserű, a Pelinkovac.
Egy ideje figyelemmel követem az A8-as, Erdélyt Moldvával összekötő autópálya építésének fejleményeit, ugyanis – a más térségekben tapasztaltak alapján – a sztráda által érintett térség felemelkedésének, fejlődésének esélyét látom elkészültében. Még akkor is, ha némi szkepticizmus is van bennem a határidőket tekintve az Észak-Erdélyt átszelő autópálya építésének véget nem érő története és a beharangozott kormányzati megszorítások okán. Így örömmel tölt el, hogy Alfalu térségében a sztrádaépítést megelőző kisajátításokat előkészítendő vélt vagy valós nyomvonal mentén felmérik a területeket, azonosítani kívánják a tulajdonosokat, tisztázni a tulajdonviszonyokat. Eddig az öröm. Most jön az ürömadag: a visszaszolgáltatással, telekkönyvezéssel, birtokviszonyok rendezésével is úgy vagyunk, mint az árnyékuktól meg nem ijedő, délceg, vitéz férfiak a betegségekkel: orvos felé se megyünk, nehogy tudomást szerezzünk arról, hogy netán valami bajunk van, s míg valami nagyobb gond fel nem üti a fejét, a „ha nem tudom, nem bánom” illúziójában ringatjuk magunkat. Birtokviszonyainkat is így rendezzük, s ezért annyira rendezetlenek, ezért kell az apák, fiúk, unokák mulasztásait pótolják a dédunokák – ha tudják. S közben elmondjuk, hogy a rendszer…, az állam…, a törvény…, a földosztó bizottság…, a hivatal…, s ráklábbal császkáló ember a hibás a jelen állapotokért. Csak mi magunk nem vagyunk azok! Mi vagyunk az áldozatok! Valóban azok vagyunk: saját tehetetlenségünk áldozatai.
Hátha az értékesítés reménye segít rendbe tenni mielőbb a birtokviszonyokat bő harmincöt évvel a rendszerváltás után. Hogy elkészülhessen az Alfalu és Ditró közötti 14,4 km-es szakasz a tervezett 21 híddal és völgyhíddal.
Nemrégiben Szerbiában beszereztem egy palack örmös keserűlikőrt. Gondoltam, valami nevezetes alkalommal nyitom meg és koccintom el számomra kedves emberekkel: ez lehet akár a pályaszakasz avatása. Ürömmel üljünk örömünnepet…





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!