Nyaraljunk itthon?

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 3 perc

Egy hátrányos helyzetű gyermekeket felkaroló napközi otthon több éve népszerű tevékenysége a Nyaraljunk itthon! elnevezésű program. Az elképzelés hasonlít a „légy turista a saját városodban”-koncepcióhoz: az egész tanévben oda járó gyermekeket nyáron is „szórakoztatják”, játszótérre, fagyizni, focizni, strandra viszik, közös filmnézést és társasjáték-délutánokat szerveznek nekik, hogy érezzék, ők is nyaralnak. Bár a közvélekedéssel ellentétben egyáltalán nem általános jelenség a nyaralás tájainkon, a közösségi média elhiteti velünk, hogy az: egzotikus tájakon pózoló, repülőgépen szelfiző ismerőseink láttán elhisszük, hogy ez egy mindenki számára elérhető, egyébként jól megérdemelt tevékenység. De egy tavalyi Eurostat-felmérés rámutat: Romániában a lakosságnak csak 28 százaléka engedhet meg magának évente egy nyaralást.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Természetesen van, aki többet is, hiszen egy másik kutatásból kiderül: évről évre nagyobb összegeket hagynak a romániai turisták külföldön. Az idei évet különösen megsínylette a hazai turizmus: az állami szférában dolgozóknak adott üdülési utalványok értékének megcsonkításával egy szörnyű felismerés is napvilágot látott, miszerint saját költségvetésből nem szívesen nyaralnak belföldön az emberek… A visszaesés Hargita megyét is érinti, a szállásadók, turisztikai látnivalókat működtetők, a vendéglátósok is érzik az érdeklődés hiányát. Ágazati szereplők szerint idén nyáron eddig mintegy 20 százalékkal kevesebb turista érkezett Hargita megyébe, mint a tavalyi év azonos periódusában.

Akik megengedhetik maguknak a nyaralást, távolabbi helyeket választanak, s bár a szempontok között elsődleges az ár, arról számolnak be, hogy külföldön sokkal jobb minőségű szolgáltatást kapnak a pénzükért, mint itthon. De ne menjünk messze: akik itthon maradnak, feltehetően szintén vágynak arra, hogy legalább egy hétvégét vízpart közelében, strandon töltsenek. Ha azonban megnézzük a belépők árait, a strandbüfék kínálatát, azt látjuk, hogy egy négytagú családnak akár négyszáz lejbe is kerülhet egy szórakozással töltött nap – de vajon megengedheti ezt magának egy átlagos, minimálbérből élő család? Vagy marad a terasz és a felfújható medence mint nyári kikapcsolódás?

Fontos eszköze a kikapcsolódásnak a megszokott környezetből való kiszakadás, vagy enélkül is lehet töltekezni, pihenni? A „Nyaraljunk itthon”-elképzelés talán a legközelebb áll a romániai valósághoz: a távoli úti célok, az egyre kevésbé népszerű román tengerpart helyett itt van a saját turisztikai úticél-halmazunk. A hegyek, ahová sátorral, otthonról vitt ételekkel érkezhetünk és élményekkel feltöltődve mehetünk haza. Az eldugott falvak, ahol madárcsicsergésre ébredhetünk és biciklivel vagy gyalog körbejárhatjuk a tájat. Az épített örökségünk, amely érdemes arra, hogy ismerjük, megismerjük és büszkélkedjünk vele. Keressünk alkalmat arra, hogy körülnézzünk szűkebb-tágabb környezetünkben, és írjuk felül azt a vélekedést, hogy csak az nyaral, aki külföldön jár-kel.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!