Talán már nem elég elzárni a csapot fogmosás közben, vagy fürdés helyett a zuhanyzást választani – valószínűleg ennél sokkal nagyobb áldozatokra lenne szükség az egyre fokozódó vízhiány és rendkívül meleg időszakok idején. 

Ami néhány évvel ezelőtt még csak elszigetelten történt meg, ma már szinte mindennapos: vízkorlátozásokat kell bevezetni több településen, és az egyre magasabb hőmérséklet úgy kiszárítja a talajt, hogy a növényeknek esélyük sincs megmaradni. A folyók vízszintjének csökkenése az energiaellátásban is elakadásokat okoz, és nagyon sok kérdést vet fel azzal kapcsolatban, hogyan kellene takarékoskodni, a vizet befogni és beosztani úgy, hogy csapadékmentes időszakokban se maradjunk nélküle.

Nemrég egy település önkormányzatának közösségi oldalán jelezték az érintetteknek, hogy vízkorlátozást fognak bevezetni, hiszen a kimerülő készletek miatt nem tudnak egész napos vízellátást biztosítani, amíg nem lesz csapadék. A felháborodott kommentelők a kommunizmus időszakához hasonlították a helyzetet, és azt hangoztatták, hogy csupán rendszerhibák miatt történhet meg ez, vízhiány nem áll fenn. Sajnos, tipikus hozzáállásunk, hogy túlzásnak tartjuk a korlátozásokat, akarva-akaratlanul figyelmen kívül hagyjuk a természeti környezetünkben végbemenő változásokat, félünk szembenézni a valósággal. Jól megszokott világunkban élünk, amelyben hetente újratölthetjük a gyermekek medencéjét friss ivóvízzel, bármennyiszer lemoshatjuk az autónkat és egész éjszaka bekapcsolva hagyhatjuk a kerti öntözőrendszert, hogy szép zöld legyen a gyep – és nem szól ránk senki, még a lelkiismeretünk sem. Természetesnek tartjuk, hogy korlátlanul folyik a csapból az ivóvíz, hogy nem kell az esővizet begyűjteni, ha nem szeretnénk, és nem kell odafigyelni arra, mennyit fogyasztunk. Az odafigyelés tudatosságot kíván, és aki a vízfogyasztásáért felelősnek érzi magát, annak fontos az is, hogyan bánik a környezetével, mennyi szemetet termel, mennyit és milyen minőségben vásárol. Úgy él, hogy minél kevesebb kárt okozzon a környezetének, mert az lesz a gyermekei, unokái élőhelye. Sok tekintetben viszont nagyon messze állunk a tudatosságtól, hárítva a felelősséget, csak a saját jóllétünkre fókuszálva, pedig az elkövetkező időszakok sokkal nagyobb tűrőképességet, elfogadást, egymásra való odafigyelést, az erőforrások beosztását fogják követelni. Az elapadó természeti erőforrások, a szélsőséges időjárási jelenségek át fogják alakítani a mindennapjainkat – és nem kérnek engedélyt hozzá. A szakemberek szerint 2027 még inkább a szélsőségek éve lesz az időjárás tekintetében, árvizek és aszályok nehezítik majd a mezőgazdasági termelést, de életünk minden területére egyre erőteljesebb hatásuk lesz ezeknek az eseményeknek. Megszokott kényelmünk helyett több odafigyeléssel és tudatosan felépített szokásokkal kell alkalmazkodnunk a szélsőségekhez – anélkül, hogy feltennénk a kérdést: miért az én felelősségem?