2012-től az Unesco határozata alapján február 13-án a rádiózás világnapja van. Hírportálok szerint: „A rádió változatlanul a legnagyobb elérésű tömegmédiumnak számít. A föld lakosságának mintegy 95 százaléka hallgatja több-kevesebb rendszerességgel, Európában pedig a lakosság 70 százalékát éri el napi szinten. 
A rádiónak köszönhetően a világ leghátrányosabb helyzetben lévő lakosai és legszegényebb közösségei is bekapcsolódhatnak a bolygó vérkeringésébe.” 

A rádió szó hallatán bizonyára sokaknak valamilyen nagyon egyszerű „dobozocska” jut eszébe, amelyből csak folyik az unalmas duma. Főként a kommunizmusban szocializálódott atyafiak szokták hazug görényládának nevezni, mégis jó lenne ítéletek és előítéletek nélkül gondolkodni, hiszen a rádió az egyik leggyorsabb hírközvetítő. Nemcsak unalmas (politikai) beszélgetések forrása, hanem kultúránk, szokásaink, hagyományaink közvetítője, (olykor) továbbörökítője, és a technika vívmányainak köszönhetően, egy-két kattintással a világ bármely részéről, bármilyen tematikus csatornát elérhetünk. Egyes rádiók zenei kínálata is sokszínű. 
Szóval a rádió egyik legjobb társaságunk lehet lakásfelújítás, kertészkedés, kerítésfestés vagy éppen vezetés közben. Akárcsak az újság, a tévé, az online portálok vagy a közösségi média, úgy a rádió sem rossz önmagában. Rajtunk múlik, mit olvasunk, nézünk, illetve hallgatunk. Van szabad akaratunk, távirányítónk és billentyűzetünk. Adott a kérdés, hogy csak bíráskodunk, kritizáljuk, blamáljuk a sajtót, így a rádiót is, vagy támogatjuk. Akár erkölcsileg, akár anyagilag. 
Ritkán jut eszünkbe, de nekünk, kisebbségben élő magyaroknak illene jobban becsülni, és örülni annak, hogy még magyar lapot vehetünk a kezünkbe, és még magyarul szólal meg Székelyföldről, székelyföldieknek a rádió. A még-en van a hangsúly! Szóval, ha nem tudjuk befogni valamely kedvenc csatornánkat, illetve ha valamit nem tudunk jobbá tenni, ne romboljunk, inkább fogjuk be a szánkat! Már csak azért is, mert ha olyanok lennénk, mint az alábbi viccben a rendőr, akkor legalább leplezzük. 
„Két rendőr beszélget: – Te mivel eszed a tésztát? – Rá­dióval. – Hogyhogy? – Tudod, az asszony mindig meg­kér­dezi, hogy: kérsz rá diót?”