Minden mindennel összefügg. És mindennek a mozgatója, az olajozott működést biztosító kenőanyaga a piszkos anyagiak. Nos, Bonaparte Napóleont idézem, „a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz!”. E csodás kijelentés ennyi idő elteltével is minden területet figyelembe véve igaznak bizonyult. Bármilyen rendszerben is gondolkodjunk, működtetéséhez pénzre van szükség.

A romániai egészségügy becsületére legyen mondva, leverte a diktatórikus, szocialista, szovjet elvű ellátás láncait magáról, felszámolta a központosított rendszert, és helyébe átvette az új, Nyugat-Európából másolt, Bismarck-modellt. A cél a központi hatalom decentralizációja (volt?). Na mindegy! Ne kezdjünk okvetlen fejtegetésekbe, megtörtént, megtörtént. Nem kell a múltat bolygatni! Jól átvertük magunkat, nehezen tanulunk, a helyi specifikus helyzetek különösebb figyelembevétele nélkül elsőre beleugrunk a lekvárba, anélkül, hogy legalább látszólag latolgatnánk annak következményeit. De tényleg, olykor az az érzésem, mintha még csak mérlegelni sem szeretnének vezetőink a döntések előtt. Az ilyen felvetésre a reakció borítékolható: minden fontos döntést megelőzően egyeztetések és kimerítő tárgyalások zajlanak.

Vissza a tárgyhoz! Az új rendszer alkalmazása óta, sőt a rendszerváltás után, beindultak a kapitalista társadalmi berendezkedés folyamatai. Nyitott a világ! Most jogosan teszik fel a kérdést, hogy mire is? Nos, látszólag a humánumra és az én előtérbe helyezésére, megannyi közös teherviselés után, amit a kommunista korszakban szenvedtek el az idősebb generációk tagjai. Míg azonban a szovjet szocialista társadalombiztosításban a munkaadó fizette a dolgozó szociális költségeit, később ennek befizetése és számontartása a magunk érdekévé vált, azért, hogy minél jobb ellátásban részesüljünk. Csakhogy társadalmunk sokkal inkább a pénzre nyitott, mert abból is kevés volt az átlagmunkás zsebében az átkos rendszerben.

Látszólag az egészségbiztosító pénztár létrehozása mintha a kapitalista kizsákmányoló folyamatokat erősítette volna fel. Természetesen, a családorvosok vállalkozóként való működése esetén is felmerül a kérdés, mennyire tesz jót az egészségügynek, hogy a pácienst időnként pénztárcának nézik. Egyre bizonyosabb, a folyamatok a teljes egészségügyben és gyógyszeriparban a pénz köré koncentrálódnak. Lassan az egészségügyből kivész az egészség, és a páciensek „betegláncon” és stresszben tartása kerül előtérbe. Fizess és kapsz ellátást, illetve gyógyszert, persze ami épp készleten van. A többit bízd Istenre, ő megoldja, főleg, ha nincs elegendő pénzed kezelésre és gyógyszerre. Megyénk országosan messze az egyik legkiszolgáltatottabb helyzetben van egészségügyi ellátás tekintetében, és ennek elsősorban kétségkívül gazdasági okai vannak.