Igazságügyi spektákulum
A szomszédok izgatottan készültek az eseményre, a hetedik emeleten lakó családok maradéktalanul, a nyolcadikról csak Kovácsék, a hatodikról pedig Petresék és Kelemenék is bejelentkeztek. Mi volt a hetediken? VHS rendszerű videólejátszó Tamáséknál, amit Németből hozott egy kamionsofőr, és amiért Tamásék inkább kivették az új Daciára lefizetett pénzt.
Eseménynek pedig az számított, hogy a lejátszót birtokló hetedik emeleti család, hogy, hogy nem, egy rafiaszatyorban kölcsönkapta a Tövismadarak című sorozat valamennyi kazettáját. Hosszú téli esték következtek, a szomszédság pedig boldogan elfogadta Tamásék meghívását a maratoni videózásra, az év végi szabadnapokat pedig úgy szervezték meg, hogy a napi kétszer négyórás „foglalkozás” mellett maradjon idő megfőzni az ellátmányt: forralt bort, vietnámi rákpehelyt, jobb napokra pedig kocsonyát.
Közben eltelt harmincegynéhány év, és nagyon úgy látszott, hogy pár napos (esetleg hónapos) intenzív spektákulum keretei közt végignézhetjük a román igazságszolgáltatás reformjára tett kísérlet első véres csatáinak nyitányát. (Szerencsésebb fejlődésű országokban ennyi energiabefektetéssel egy egész társadalmat vezettek át a feudalizmusból a jogállamba, de ez más téma.) A történet azzal a meglepő hadüzenettel kezdődött, amit a tavaly megalakuló kormány a bírói nyugdíjak és nyugdíjazási rendszer mint a társadalmi igazságtalanság szimbóluma ellen intézett. A kezdeményezés természetesen elbukott, és természetesen az Alkotmánybíróság volt az, mely formai okokra hivatkozva megakasztotta a törvénytervezetet. Ezen a ponton azok csettintgettek keserű elégedettséggel, akik mindig is megmondták, hogy ezt a rendszert felrobbantani sem lehet, nemhogy megreformálni, az évtizedek során jövő-menő politikai rendszereknek ugyanis sikerül bombabiztos betonba önteni a kiváltságokat. Nem csoda, valamennyi hatalmat gyakorló politikai pártnak, koalíciónak megvoltak a maga igazságszolgáltatást nem tűrő simlijei az évtizedek alatt, és minden vezető erő csak egy kis engedményt kellett tegyen ahhoz, hogy végül önnön előnyeit kamatoztató és végső soron egy önjáró gépezetté váljon az igazságszolgáltatás láthatatlan szálait mozgató érdekcsoport.
A reformra tett kísérlet fiaskója után onnan jött a bomba, ahonnan a meglepetés ereje a lehető legnagyobb volt. Foglyul ejtett igazságszolgáltatás címmel a Recorder oknyomozó portál egy filmben illusztrálta, hogy milyen mértékig kézi vezérlésű a román igazságügy. Kitört a botrány, felgyorsultak az események. Nagyon úgy tűnt, hogy az utcai demonstrációkat is kiváltó leleplezés révén soha nem látott társadalmi nyomás alá kerül a harmadik hatalmi ágat bennfentesen irányítók köre – melynek politikai befolyásoltságát sem bizonyítani, sem kizárni nem sikerült –, és végre új svungot kap a reformkísérlet.
Annak ellenére is, hogy a Legfelső Bírói Tanács és a riportban oly sokszor emlegetett Bukaresti Fellebbviteli Bíróság sajtótájékoztatót hívott össze, és megpróbálta sorban cáfolni az oknyomozó riportban bemutatott gyanúkat és vádakat, mondván, hogy nincs itt semmi probléma. Csakhogy a rendezvényen szót kért egy ott dolgozó bírónő, és 30 másodperc alatt fordította meg az állást, kijelentve nagyjából annyit, hogy: igenis sok probléma van, és ő tudja, mert benne dolgozik. Ez volt az utóbbi évtized sajtótörténetében a „házhoz menni a pofonért” típusú találkozások legszebb példája.
Aztán jöttek az ünnepek, az utcai demonstrációk is abbamaradtak, hiszen a mélyen polgárjogi aktivista attitűddel rendelkező polgártársaknak is meg kellett vásárolniuk azt a mennyiségű élelmiszert, melynek 40-60 százalékát december 29-én ki fogják dobni. Ugyanezen a napon az Alkotmánybíróságnak áldását kellett volna adnia a kormány által immár kijavított törvénytervezetre, ám négy alkotmánybíró (érdekes módon a négy PSD által javasolt bíróról van szó) nem jelent meg a testület ülésén, így a döntést mára, január 16-ra halasztották. A történet egyébként ékes példája annak, hogy az igazságszolgáltatás és a politikai szféra összefonódásait sem kizárni, sem pedig bizonyítani nem lehet. Pedig igény mutatkozna rá.
A sorozat következő epizódja tehát ma várható. Tamáséknál újra összejön a szomszédság, és lészen spektákulum, de addig is, ki viszi le a szemetet?


