Hétszázötvenmillió euró

Kiss Előd-Gergely

Ennyi pénz nincs is! – jelentené ki Wagner úr, Rejtő Jenő kékszakállú regényhőse, ha azt mondanák neki, azért tart soron kívüli ülést a parlament augusztusban, hogy lehetőleg ne bukjon az ország több mint hétszázötvenmillió (!) euró (!) uniós támogatást. Az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) forrásaihoz ugyanis csak akkor fér hozzá az állam, ha elfogad néhány mérföldkőnek tekintett jogszabályt. A határidő augusztus 31. – ha addig nem jelennek meg a Hivatalos Közlönyben ezek a törvények, Románia búcsút inthet az uniós forrásoknak. Legalábbis ennek a részének. A bukás kockázatát növeli, hogy még ezekben a kérdésekben sincs konszenzus a parlamenti pártok között. Ezek egyike az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségről (ANI) szóló törvény, amelyet a parlament elfogadott ugyan, de a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) megóvta az Alkotmánybíróságon. Az óvásuk oka egy szociáldemokrata (PSD) módosító javaslat, amely Dominic Fritz, az USR elnöke mandátumát is veszélyezteti: a rendelkezés alapján ugyanis azok is elveszítenék tisztségüket, akikről a törvény hatályba lépése előtt jogerősen megállapították az összeférhetetlenséget vagy az érdekellentétet. Az alkotmánybírók ráadásul épp szabadságukat töltik, de sajtóinformációk szerint a hét közepén csak összeülnek ülésezni. Nagyobb gondot okoz azonban ilyen szempontból, hogy a közalkalmazottak egységes bértörvényéről sem tudtak megegyezni a pártok, a szakszervezetek pedig nem hajlandók elfogadni a jelenlegi tervezetet. A szocik – sajtóértesülések szerint – úgy látják, hogy kevés az esélye, hogy határidőre elfogadják a törvényeket. Ahogy mondani szokták: innen szép a győzelem. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


De mégis, mekkora összeg az a 750 millió euró? Wagner úr erre nyilván azt mondaná: a szám légből kapott, ezer euró van, annyit már látott. A mesterséges intelligencia szerint ennyi pénzből 7–10 korszerű kórházat lehetne építeni, síkvidéken kijönne belőle 150–250 kilométer autópálya, vagy elég lenne több tízezer lakás hőszigetelésére. 25 ezer eurós új autóból pedig több mint 30 ezret lehetne venni.
Persze az ország éves költségvetéséhez képest még ez az összeg is aprópénznek tűnik – de egyáltalán nem elhanyagolható. Ennek tükrében sokkal könnyebb megbecsülni, hogy mennyit ér a politikai pártok és vezetőik hiúsága. Ha valóban elbénázzák a dolgot, sokba kerül az országnak a választott vezetőink önérzete. És csodálkoznak, hogy egyre népszerűbbek a szélsőséges politikai erők…

De az is lehet, nem pusztán a határidő miatt tárgyalják most augusztusban az EU által mérföldkőnek tartott jogszabályokat. Nyár van. Az emberek egy része nemrég nyaralt, most rázódik vissza a rögvalóságba, sokan épp most töltik szabadságukat, mások meg vágják a centit, hogy mikor mehetnek végre szabadságra. Azonkívül itt van nekünk az aszály, az energiaválság is. Azaz rengeteg minden vesz bennünket körül, ami elvonja a figyelmünket.

Talán joggal gondolhatják, hogy a 750 millió euró elbukása senkinek sem fog feltűnni. És ha mégis? A bennünk lakó Wagner úr úgyis elintézi annyival, hogy annyi pénz nincs is.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!