A hétvégén eldőlt, hogy kiket jelölt befutó helyekre az európai parlamenti választásokra az RMDSZ. Kilencvenhét nappal a választás előtt ennél csalhatatlanabb jele nem is lehetne annak, hogy az év végéig tartó állandó kampány elkezdődött. Talán jobb is, ha ebbe beletörődünk. Sőt! Fogjuk fel lehetőségként, és vágjunk jó képet a dologhoz.
Elvégre a kampányidőszak kiváló alkalom a társadalmi párbeszédre. A voksunkra pályázó jelöltek ilyenkor keresik választóik kegyét, igyekeznek szóba állni a néppel. Legtöbbször igyekeznek felmérni azt is, hogy mi foglalkoztatja a leginkább a választópolgárokat, milyen ügyes-bajos gondokra várnak megoldást a politikusoktól. Adott a lehetőség, hogy a választók és a jelöltek nyíltan elmondják egymásnak, mit várnak el a másiktól.
Elvileg tehát semmi akadálya annak, hogy mindenki kivegye a részét a demokratikus döntéshozatali folyamatból, beleszóljon a dolgok alakulásába. A közös ügyeink megvitatása magától értetődően foglalkoztatja a lakosságot, elvégre nem mindegy, hogy kikre bízzuk a döntéshozatalt. Most lehet érdekeinknek valamennyire érvényt szerezni, mert a választás másnapján már senki sem fogja megkérdezni, mit akarunk. Ugye, ön is ég a vágytól, hogy beleszóljon a dolgok alakulásába? Legalábbis elvileg…

A gyakorlatban viszont mintha egy csöppet másként állna a dolog. Egy január végén közzétett – tehát viszonylag friss, alig két hónapos – felmérés szerint, amelyet az INSCOP közvélemény-kutató intézet készített, a választási hajlandóság 50,9 százalékos. Ezt az arányt a közvélemény-kutató képes volt „nagyon magasnak” nevezni. Vélhetően a korábbi választások nagyjából hasonló, vagy ennél kisebb részvételi arányához viszonyítva gondolták így. Viszonyítás kérdése, ahogy ilyenkor mondani szokták. Mégis, nem mehetünk el szó nélkül a tény mellett, hogy a derék honfitársaink 49,1 százalékának esze ágában nincs az urnák elé járulni.
Azaz, tetszik vagy sem, de úgy tűnik, a választások egyáltalán nem hozzák lázba a lakosság felét. Az Állandó Választási Hatóság (AEP) január 31-i közleménye szerint több mint 18,94 millió választójoggal rendelkező polgára van az országnak, tehát durván számolva is legalább kilencmillió főt nem érdekelnek a választások.
Márpedig kilencmillió ember közül nem lehet mindenki ostoba. A nagymértékű társadalmi apátiáért a mindenkori döntéshozók is felelősek. Mert ugyan ki ne menne el szavazni, ha biztos abban, hogy voksával tud változtatni a közösség és közvetve saját sorsán? A jelöltek pedig eldönthetik, hogy csak a társadalom biztosan szavazó rétegével törődnek-e, vagy a nehezebb utat választják, és a nép apatikusabb felét is megpróbálják felrázni.
Ne legyen igazam, de attól tartok, hogy a könnyebb utat választják, és szokásukhoz híven a választástól távolmaradókat úgy próbálják biztatni, hogy erkölcsileg, morálisan megzsarolják őket. Például olyan üzenetekkel, hogy: „Ha nem mész el szavazni, és nem rám szavazol, akkor a te lelkeden szárad majd, hogy romba dől az ország.” Most, a kampány kezdetén diszkréten jelezném a derék jelölteknek, hogy az érzelmi, erkölcsi zsarolásnak komoly szavazatvesztő hatása lehet. Szívesen!