Ritkán láttam Székelyföldön toronydarut. Hargita és Kovászna megyében még ritkábban. Olykor egy-egy magánberuházásként emelt lakótömbnél látni a darut, de nem sok helyen, nem túl gyakran, holott jelenléte a fejlődést jelképezi. Minap Sepsiszentgyörgy határában láttam toronydarut magasodni, s a helyiek szerint a Sapientia új kampusza épül a háromszéki megyeszékhely csíki kijáratánál, a szintén nem olyan rég épült stadionnal, sportcsarnokkal és lakóparkkal szemben.
A daru tehát a fejlődést jelképezi. Az, hogy egyetem épül, ugyancsak a fejlődést jelzi, a választott fejlődési irányt mutatja, azt, hogy a szomszédos megye székhelyén a tudásba fektetnek be, abban látják a jövő biztosítását. A szentgyörgyi kampusszal erősödik, terebélyesedik a negyedszázada alapított Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amelyet az önálló magyar felsőoktatási intézmény helyreállítására tett kísérletek meghiúsulása után jött létre. Mint akkoriban az alapító professzorok egyike szerette mondogatni: román szemszögből alapítványi fenntartású magánegyetem, magyar szemszögből állami egyetem az intézmény. A negyedszázad alatt bizonyította létjogosultságát, az első oktatási helyszín, a csíkszeredai kampusz megnyitását követően immár Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön jól felszerelt intézményekben működő számos szakon fogadja a diákokat, diplomát biztosítva sok székelyföldi – és nem csak – tanulni vágyó fiatalnak.

Az alapítók a Sapientia nevet adták az intézménynek – annak dacára, hogy öt évvel korábban alakult meg Magyarországon a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola a piarista, ferences és bencés rendi főiskolák egyesítésével –, s a névválasztás szerencsésnek bizonyult, ugyanis a latin ’sapientia’ nem csupán tudást jelent, hanem a dolgok, helyzetek, emberek helyes megítélésének képességét is. Azaz nem csupán a felhalmozott ismereteket jelenti, hanem megannyi értéket és tulajdonságot, amelyek birtokában bölcs döntéseket hozhatunk, értelmesen cselekedhetünk és harmonikusan tudunk együttműködni másokkal. Ennél nemesebb célt nem is tűzhet ki magának egy felsőoktatási intézmény, amely a tudás átadása mellett a nemzettudat és közösségi elköteleződés elmélyítésében is segíti hallgatóit, esélyt adva számukra, hogy a szó legnemesebb értelmében vett értelmiségiek legyenek.
Az egyetemeket gyakran hasonlítják az angol gyephez, mondván, hogy naponta végzett, következetes munka, no meg pár száz év szükséges ahhoz, hogy minden igénynek megfelelővé váljanak. Sokan kételkedtek annak idején a kezdeményezés sikerében, de az eltelt huszonöt esztendő történései eloszlatták a kételyeket, létjogosultságát a hallgatók száma bizonyítja, no meg az a tény, hogy idén a legnépesebb az elsőévesek közössége.
Az egyetem egy település, egy térség fejlettségi szintjét, a fejlődés iránti igényét jelzi. Akárcsak a mifelénk ritkán látható toronydaruk…