A történelem, legyen az kollektív vagy személyes, egy népé, vagy akár egy újságé, minden esetben összetett dolog. Lehet útmutató, szolgálhat követendő irányelvekkel, szakmai minimumokat szabhat, emberi példákat emelhet ki. Nyerhetünk belőle bátorságot és biztos hitet, hogy bármilyen nehéz idők is jönnek, le fogjuk győzni őket. Ám válhat teherré is, ha megújulásra képtelenné tesz bennünket, és a valóságot nem ismerő, ahhoz érdemben nem kapcsolódó elefántcsonttoronyba zár. Figyelnünk kell, és időben észrevennünk, ha megváltozott a világ.
A nyomtatott sajtó mellett bizonyos körökben a hagyományos televíziózásért és rádiózásért is kongatják már a harangot. Erre hivatkozva jövő évtől nem jelenik meg nyomtatott formában a Krónika országos napilap és a Székelyhon regionális napilap, valamint a háromszéki Székely Hírmondó napilap.
Egyes országokban már nem tanítják meg a gyermekeket kézzel írni. Az írástudók felelőssége nagyobb, mint valaha. Az erdélyi magyar sajtó identitásmegőrző szerepe vitathatatlan. Ne feledjük el, az itteni magyarságnak van egy jelentős, akár korából, akár vidéki életviteléből fakadóan offline rétege. Olvasók ők is, nem mondhatunk le róluk. 
Folyamatos piaci kihívásoknak megfelelni csak akkor fogunk tudni, ha lépést tartunk, és nem érjük be annyival, hogy valahol valakik keresztet vetnek a nyomtatott sajtóra. Mert valójában nem a nyomtatott sajtó van a szakadék szélén, hanem a sajtó egésze a közösségi hálózatok erőteljes térfoglalása miatt. 
Túlélni? Az nem egy járható út. Alternatívákat kell keresni, kilépni a dobozból. A Hargita Népe ezt az utat választja. A megyei sajtótörténet számos színfoltot tartogatott, volt többek között Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap, Gyergyói Hírlap, ott volt továbbá a Polgári Élet – később Székely Újság. Az 1968-ban alapított Hargita jogutódjaként 2018-ban ismét egyetlen megyei napilapként jelent meg a Hargita Népe. S bár úgy tűnik, hogy a mai naptól az olvasók elé tárt új formátum és jelszó opportunista magatartásból származik, aki figyelmesen követte lapunk életét az elmúlt két évben, az láthatta, hogy folyamatos átalakulás/változás történik. Amit most a kezében tart a tisztelt Olvasó, egy másfél éves folyamat eredménye. Figyeltünk az olvasói igényekre, s ezeket az újságpapír méretei által meghatározott lehetőségek mentén alkalmaztuk. 
Ötvenöt évesen az ember általában már a nyugdíjig hátralévő éveket számolgatja, jobban szereti a járt utat a járatlannál. Hogy most mi új útra lépünk, nem csupán kényszerűség, de izgalmas kihívás is. Nézzünk szembe vele együtt!