Ajándékok

Bíró István
Becsült olvasási idő: 3 perc

Születésnap, névnap, ballagás, kortárstalálkozó, különleges évforduló – mindannyiunk életének része. Bizonyára sokan vagyunk, akik az említett alkalmakra ajándékként nem várunk annál többet, mint hogy együtt legyünk a számunkra legkedvesebb személyekkel, és jól érezzük velük magunkat. Ez sokunknak meg is adatik, sőt még ennél több is, hiszen kézzelfogható ajándékokkal is kifejezik irántunk tanúsított szeretetüket, figyelmességüket. Szerintem mindaddig rendben is van, amíg kedvességünkkel túlzásokba nem esünk – mert bizonyára ez is megtörténik. Lásd az említett alkalmakat: sokszor még az utolsó pillanatokban is szaladgálunk a városban, és közben keressük a toronyóra láncát, a más egyébre szánt bankjegyeinket is odaadjuk a méregdrága ajándékokra. A helyzetet nagyon jól összefoglalja szólásunk a vakaródzásról. Mindeközben nem arról van szó, hogy a szeretett személy nem érdemelné meg a nagy lemondásokat, hanem inkább arról, hogy vele legyünk, figyeljünk rá és együtt ünnepeljünk. 
A túlzásba vitt ajándékok egyik kirívó példájának találom azt, amikor a százlejeseket cicomázott, rózsaszín, csillogó-villogó keretbe teszik. Újabban különleges virágcsokrok is kezdtek megjelenni: a bokréták nem frissen vágott és nem is művirágból készülnek, hanem úgy, hogy hurkapálcikákra virágszirom alakban különböző bankjegyeket tűznek… Assisi Szent Ferenc mondása, hogy a pénz nem más, mint a sátán szennye. Érezzük is a szagát a mindennapjainkban, és nem csak, az említett csokrokról.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Nyilván a pénz gyakran a legpraktikusabb ajándék, hiszen a megajándékozott azt vásárol belőle, amire a legnagyobb szüksége van. Lehet, hogy az ajándékba kapott összeg éppen a legjobbkor érkezik, a legnehezebb helyzetben segítség, még ha nem is nagy az értéke. A lényeg, hogy diszkréten is átadható. 
Bizonyára sokan vannak olvasóink között, akik emlékeznek arra, hogy elsőáldozásra, bérmálásra, ballagáskor milyen könyvet, abroszt, takarót, szvettert, karórát kaptak. Az is lehet, hogy az ajándékozó már rég nem él, de az ajándék még megvan, talán használható is, és emlékeztet… Nem szeretem hangoztatni a régen minden jobb volt közhelyet, pláne azt nem szeretném, hogy úgy éljünk, mint régen, de a múlt kiváló igazodási pont lehet. 
Minden év október elseje – 1990-től, az Egyesült Nemzetek Szervezete kezdeményezésére – az idősek világnapja. A jeles alkalmat vidékünkön október egyes vasárnapjain ünneplik. Előadásokat és számos más kikapcsolódási programot ígérnek a szépkorúaknak. Bizonyára ők értékelik is, de a hétköznapok ajándékai: a jó szó, az odafigyelés, egy meleg ebéd és egy-két vicc többet ér számukra, vagy csak az említettekkel együtt nyernek igazi értelmet, és jelentenek ünnepet, ajándékot. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!