Bárkivel megeshet, hogy egy nehéz nap végén a világhálót böngészve tompa közönyösséggel viszonyul a világ borzalmairól szóló hírekhez vagy felszínesen olvas, nem szúrja ki a véleménynek álcázott nyilvánvaló ostobaságokat sem.
Senkit nem lehet ezért kárhoztatni. Illetve lehetni lehet, csak éppen nem méltányos. Elvégre sokakkal előfordul, hogy gürcölnek reggeltől estig, hogy legyen miből a számlákat fizetni, és nap végén sok mindenhez van kedvük, csak épp ahhoz nincs, hogy törődjenek a világ bajával.
Érthető álláspont. Ilyenkor szokás azt mondani, hogy az vesse rájuk az első követ, aki… Mondjuk… javíthatatlan szociopata.
A hétvége híreit böngészve még inkább az lehet az érzésünk, hogy igazuk van. Ezen a hétvégén is az orosz–ukrán háború szörnyűségei uralták az internetes újságok címlapjait. Ha nem is feltétlenül vezető anyagként, de mindenütt ott van egy-egy hír, amely közvetve vagy közvetlenül a háborúhoz kapcsolódik.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, nagyhangú véleményvezérek egész hada esik neki a témának. Arany János szavaival élve „vérszagra gyűl az éji vad”. Ha emlékszünk rá, így volt ez a világjárvány idején is. Sőt, a mai napig találkozhatunk tömény gyűlölettel fűtött szövegekkel, ahol az oltásellenes megmondók nagy hangon hirdetik, hogy „igazuk volt”. Pedig tévedni emberi dolog, senki nem venné a fejüket, ha legalább utólag beismernék, hogy korábban kissé elvetették a sulykot. 
Azért lenne könnyű nekik megbocsátani, mert a legtöbb rögeszmés összeesküvés-hívőről könnyen kiderül, hogy alapjáraton jó ember, amint eltekintünk a hóbortjától és teljesen más témákról beszélgetünk velük. Például a hétköznapokról, vagy olyan kérdésekről, amelyek a szakmájukba vágnak, tehát szakértői. Mert a sok összeesküvéselmélet-hívő egyáltalán nem klinikai értelemben vett hülye. A legtöbbnek van tisztességes szakmája, amelyhez ért is, és ha arról kérdezzük őket, garantáltan megbízható, szakszerű válaszokat fogunk kapni. 
Ebben a környezetben, amikor a háború hírei alapjaiban változtatják meg a közbeszédet, ugyanakkor fokozottan megnő az írástudók és a megbecsült társadalmi státusszal rendelkező emberek felelőssége. Ezért különösen szomorú az, amikor ilyen emberek beszélnek ostobaságokat. Tévedés ugyanis azt hinni, hogy csak a hülyék beszélhetnek zagyvaságokat. Bizony művelt, egyetemet végzett emberekkel is előfordulhat az ilyesmi. 
Egyik ismerősöm hívta fel a figyelmemet a minap, hogy a klérus egyik köztiszteletben álló tagja is képes volt arra, hogy az egyik háborús fél propagandáját kritikátlanul felmondja egyik írásában. Az ilyesmi azért nagyon veszélyes, mert egy tekintélyes intézmény képviselőjeként sokkal nagyobb felelősséget visel, ha pedig valami veszélyes ostobaságot mond véletlenül, az sokkal nagyobb kárt tud okozni. Márpedig háborús bűnösök ajnározása aligha összeegyeztethető a keresztényi szeretettel.
Ha ismerősöm nem hívja fel a figyelmemet arra az írásra, simán átsiklottam volna felette. Ez a fásultság átka.