A Bocskai István Közösségi Házban, a református közösség tagjai előtt mutatták be szerdán a felmérést. A munka két évet ölelt fel, idén nyáron fejezte be a szakértői csapat, amelynek tagjai Hermann Gusztáv Mihály történész, Róth András Lajos történész, Berze Imre képzőművész, muzeológus és Fecső Zoltán dokumentumfilmes voltak. Két fő szempontot követtek: a kiemelkedő munkásságú személyek síremlékei mellett az értéket jelentő iparművészeti alkotásokra is figyeltek. Fotódokumentáció, rövid leírás és lista készült a megőrzésre érdemes, veszélyeztetett sírkövekről, illetve ortofotón jelölték be ezek helyét.

A 265 éves temető
A terület egy részét 1758-ban vásárolta meg a református egyház, akkor alakították ki a Bethlen Gábor utcából bevezető utat. A 19. század második feléig újabb vásárlásoknak és adományoknak köszönhetően gyarapították a temetőkertet, amelynek területe ma majdnem 32 000 négyzetméter. Első és eddig utolsó komolyabb rendezését dr. Solymossy Lajos állami főreáliskolai igazgató, református főgondnok kezdeményezte, aki 1909-ben közadakozásra kérte az udvarhelyi polgárokat. Az 1912-ben befejeződött munkálatok során került a főbejárat elé a díszes kapu, akkor alakították ki a sétányokat, kutat ástak, több sírt felújítottak. A 20. század végére a temető gyakorlatilag megtelt, jelenleg új sírhelyek kialakítására szinte nincs is lehetőség.

A temetőben a legtöbb sír 20. századi, viszont maradtak fenn alkotások az első évekből is. Huszti Körösi Józsefé vélhetően a legrégebbi sírkő, a református kollégium tanára 1763-ban halt meg, tumbája valószínűleg másodlagos helyen található. A legrégebbi ma meglévő sírhant Baczkamadarasi Kis Gergelyé (1787), jelenlegi sírkövét viszont csak 1867-ben állították – tárták fel a történészek.

A sírkövek fénykora
Berze Imre hangsúlyozta, hogy értékes faragott kőmaradványok találhatók a temetőben: tíz koporsó alakú kő (tumba) látható, majd korban a szív motívummal díszített, már álló helyzetű sírkövek következnek, a két típus között kronológiailag átfedések vannak. A feliratok a kopás vagy rongálódás miatt nehezen olvashatók, sok esetben süllyedés vagy feltöltődés miatt talaj takarja őket. A díszes síremlékek különböző típusai a 19. század második felétől jelennek meg, a székelyudvarhelyi Kő- és Agyagipari Szakiskola 1893-as alapításától iparművészeti remekművek sora jelenik meg a sírkertben, amelyek egyediségük, minőségi anyaghasználatuk és megformálásuk miatt jelentős értéket képviselnek a képzőművész szerint.

Bár valószínűleg korábban is voltak, mégis csak a 20. század közepétől maradtak fent kopjafák, ezek egy részének ugyancsak jelentős művészeti értéke van. Összességében elmondható, hogy a 18. századtól egészen a 20. század végéig valamennyi művészeti stílus – a népies barokktól, a klasszicizmuson és szecesszión át a modernizmusig – jelen van a temetőben. A felmérés viszont rávilágított arra, hogy sok régi, értékes vagy épp jeles személynek emléket állító kő megy tönkre.

Föld alatt, fa odvában…
A több mint két és fél évszázad alatt számos, a város életében fontos szerepet betöltő személyt temettek el a református temetőben. Szigethi Gyula Mihály református rektorprofesszornak alig látszik már ki a földből a sírköve, Magyarosi Szőke József kollégiumi tanár obeliszkje esetében is állagmegőrzésre van szükség. Hermann Gusztáv szerint számukra is meglepetést jelentett, amikor egy fa odvában megtalálták az 1830-ban elhunyt Ugrai László, erdélyi szinten is jelentősnek tartott építész sírkövét, egyébként ő Udvarhelyszék földmérője volt anno. Vagy ott van Pósa Mihály síremléke, aki az erdélyi színjátszás hőskorában, az 1800-as évek közepén élt, és egy fellépés során Székelyudvarhelyen hunyt el. Itt temették el, síremlékét már majdnem elnyelte a föld.

A felsoroltakon kívül még sok neves orvos, tudós, író, képzőművész, mérnök, sportoló, közéleti személyiség szerepel a kutatók által összeállított listán. Összességében hatvanhét síremléket javasolnak fokozott védettségre, további 181 esetében pedig indokoltnak látják a figyelmet, hiszen koruk, művészeti és eszmei értékük miatt szükséges megőrzésük, a legtöbb közülük szakszerű állagmegóvás, netán restaurálás után kiált – hangsúlyozta Fecső Zoltán dokumentumfilmes.

Évszázados fák, énekesmadarak
A fórumra Kádár Tibor Sándor erdészt is meghívták, aki a városközpont tüdejeként írta le a református temetőt, ahol 100-120 éves fák is nőnek, jobbára őshonos lombhullató és örökzöld fák. A szakember meglátása szerint a nagyon idős fák életét szakszerű állagmegóvással még meg lehet hosszabbítani, ezen a téren is mielőbb beavatkozásra lenne szükség. Azelőtt azonban leltárt kéne készíteni a fákról – javasolta az erdész. Gazdag élővilága is van ennek a zöld szigetnek, főleg madarak számára jelent ideális fészkelőhelyet. Ifj. Szabó József ornitológus megfigyelése szerint legkevesebb harminc faj biztosan fészkel itt, negyvenegy faj pedig élelemszerző és pihenőhelyként használja a sírkertet, ugyanakkor sündisznók, denevérek és siklók is élnek itt. 

Ezen a különleges helyen összességében a sírok állagromlása jelenti a legnagyobb veszélyt. A legkirívóbb példa az, ha egy jelentős személy síremlékét valaki megváltja és eltünteti a nevét. Visszafordíthatatlan károkat okozhat a borostyán, repkény, főleg a kopjafák és a homokkő esetében, de a gránitnak sem jó. Az öreg fákról letörő ágak is rongálnak. A felmérés készítői idén figyelték meg először a japán keserűfű jelenlétét, az invazív növény komoly bajt jelent, hiszen képes a betont is áttörni, illetve elnyom minden más fajt. A szakszerűtlen, drótkefével történő sírtisztítás is sajnálatos károkhoz vezetett az utóbbi időben is. Az önkéntes munkacsoport tagjai felhívták a figyelmet: a felsorolt kockázatok miatt lenne szükség fokozott védelemre, tudatosságra, akár abban is, hogy milyen eszközök, vegyszerek, módszerek használhatók tisztításra, növényirtásra. Meggyőződésük, hogy a temető helytörténeti szempontból pótolhatatlan, ha pedig az egyes sírok régiségét, az itt fellelhető iparművészeti értékeket, a lombhullató idős fákat tekintetbe vesszük, akkor kijelenthető, hogy Hargita megye legértékesebb sírkertje ez. A felmérés dokumentumait átadták az egyház vezetőségének.

A fórumon elhangzott még, hogy adott esetben a szakszerű restaurálás, állagmegőrzés sok pénzbe kerülhet, ezért érdemes lenne pályázatokon gondolkodni vagy támogatókat keresni. A közönség soraiból többen is jelezték, hogy akár a város patinás iskolái is részt vehetnének egykori neves pedagógusaik sírjának megóvásában, gondozásában – erre egyébként Hermann Gusztáv is célzott. A cserkészek is részt vállalhatnának a feladatban – hangzott el ez is. A temetőkert gondnokai számára inkább az öreg fák okozta veszélyek jelentenek kihívást, illetve az, hogy ha ezeket kivágják, akkor hogyan lehet majd pótolni a növényzetet.

Fecső a végén azt hangsúlyozta, hogy akkora kincs a református sírkert, hogy annak megóvása már túlmutat a református egyház „kötelességén”.