Van, ahol már fűtenek, van, ahol még nem
Bár második hete, hogy az éjszakai hőmérséklet stabilan tíz fok alatt marad és napközben sincs sokkal melegebb, még mindig vannak tömbházak Székelyudvarhelyen, ahol nem indították el a távfűtést. A rendszerben egyre kevesebb háztartás és egyre kevesebb közintézmény van.
Akármennyire is hűvös van, egyelőre az a szokás érvényesül Székelyudvarhelyen, hogy a lakótársulási szövetségek kérésére indítják el a távhőszolgáltatást – közölte kérdésünkre Szakács Tibor, a városgazdálkodási vállalat, az Urbana Rt. ideiglenesen kinevezett vezérigazgatója. A Sziget lakótelepen, a Tomcsa Sándor negyedben, a Bethlen egy-egy részén már fűtenek, de például a Tábor lakótelep hálózaton lévő lakásaiban tegnap reggelig még nem melegedtek ki a fűtőtestek. Azokban a tömbházakban viszont mindenütt beindították a fűtést, ahol korábban vízszintes elosztású rendszereket építettek ki – tudtuk meg.
Egyre kevesebben hűségesek a szolgáltatóhoz, a fűtésszezon kezdetére 1315 lakrész maradt a rendszerben, és csökkent a távhőszolgáltatást igénybe vevő közintézmények száma is azzal, hogy a Művelődési Ház és a Csicsergő napközi otthon levált a hálózatról. Jelenleg csupán a BBTE pedagógusképző tagozatának és az Iskolás Sportklubnak is helyet adó, egykori UCECOM épületeiben, a Ficánka napköziben és a múzeumban fűt az Urbana – sorolta Szakács Tibor. Hozzátette még, hogy a kazánházakat előkészítették, és mindenütt készen állnak a távhőszolgáltatás beindítására.

