Újra a moziban

Asztalos Ágnes
Újra a moziban
Fotó: Hodgyai István/archív

Hatodik alkalommal jelentkezik a TEDx konferencia Székelyudvarhelyen, az Akarat ereje címmel. A szervezők szerdán hozták nyilvánosságra, hogy – a Művelődési Ház és a Rákóczi Center után – idén „visszatérnek a gyökerekhez”, és újra az első két esemény helyszíne, a Stúdió mozi épülete ad helyet az előadásoknak. Közölték, szeptember 12-én „egy letisztultabb, meghittebb, léleksimogatóbb” rendezvénnyel ké­szülnek. Ugyanakkor felhívták a figyelmet: a helyszín korlátozott befogadóképessége miatt az előző évekhez képest jóval kevesebb jegy lesz elérhető. 

A TEDx Udvarhely idei kiadására hamarosan indul a jegyárusítás, annak időpontjáról a hírlevelükre feliratkozókat 2-3 nappal korábban értesítik. A tervezett előadók listája teljességében még nem ismert, a rendezvény honlapján, valamint közösségi oldalain fokozatosan mutatják be azokat, akiket a 6. TEDx Udvarhely színpadán láthat és hallhat majd a közönség.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!