Újabb versenyen jeleskedtek a gimisek

HN-információ
Első díjat hozott haza a Márkaland marketing esettanulmány-versenyről a Di­mén-Var­ga László tanár által vezetett székely­ud­var­helyi csapat. A Tamási Áron Gimnázium háromfős – Gál Bernát, Kiss Péter és Zajzon Ferenc Zalán alkotta – csapata 135, a Kárpát-medencéből összegyűlt diákcsoport közül lett a legjobb. A Márkaland magyarországi csapatverseny középiskolásoknak szól, ahol a való életből vett márkaépítéssel kapcsolatos problémákkal szembesülhetnek a résztvevők. A januárban zajló online forduló során kidolgozott megoldások alapján a legjobban teljesítő hat csapat kapott meghívást a február 23-i döntőbe, ahol a szakértőkből álló zsűri előtt mérhették össze tudásukat a fődíj megszerzéséért. A helyszínt a budapesti Engame Akadémia biztosította. Asztalos Ágnes [caption id="attachment_84670" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Fotó: Facebook[/caption]


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!