Hirdetés

Új napközit építenek Zetelakán

HN-információ
Amint lapunk tegnapi számában hírül adtuk, új napközi épül Zetelakán. Az önkormányzat az Országos Vidékfejlesztési Programban nyújtott be pályázatot, és el is nyerték a beruházáshoz szükséges összeget. A pénz tehát megvan, akárcsak a telek, és tervek szerint korszerű, tetszetős épületbe költözhetnek be majd az apróságok. [caption id="attachment_29791" align="aligncenter" width="906"]Látványos látványterv. A jövő tanévben elkészülhet az új napköziLátványterv Látványos látványterv. A jövő tanévben elkészülhet az új napköziLátványter[/caption] A Vidékfejlesztési Ügynökség a napokban értesítette a zetelaki önkormányzatot, hogy jóváhagyták az új napközi építésére letett pályázatukat. Így 442 000 euróból egy modern, minden igényt kielégítő, 3 csoport befogadására alkalmas napközi építését kezdhetik el. Igazából nagyobbat szerettek volna, viszont európai uniós pályázatról lévén szó, számos kritériumnak kellett megfelelnie a tervnek, például adott, hogy gyereklétszámtól, csoporttól függően hány négyzetméternyi hasznos felület, mekkora udvar szükséges. A napközi építésére alkalmas telek – mérete miatt – csak egy három csoportnak otthont adó épület felhúzására ad lehetőséget – tájékoztattak a polgármesteri hivatalnál. Az új létesítmény a falu központi részén, a főút mellett épül. A jó hírt nemrég kapták meg, a tetszetős terv már készen van, hamarosan következik a szerződés aláírása, utána indulhat a közbeszerzési eljárás. Az önkormányzatnál úgy gondolják, hogy jövő tavasszal foghatnak neki az építkezésnek, és várhatóan a 2017–2018-as tanévben el is készül teljesen az új, tágas, korszerű foglalkoztatótermekkel és kiegészítőhelyiségekkel, udvarral rendelkező napköziépület. Zetelakán, Udvarhelyszék egyik legnépesebb vidéki településén közel 180 óvodás korú gyerek van. A községben – amelyhez Zeteváralja és Ivó is tartozik – 8 óvodai csoport működik jelenleg. A községközpontban napközi is van, kétcsoportnyi kicsivel, pontosan 39-es gyereklétszámmal. A régi óvoda épülete ad helyet a napközis oktatásnak, ahol a körülmények nem igazán megfelelők az apróságok oktatásához-neveléséhez, viszont mindegyik csoportot szakképzett pedagógusok vezetik. A faluban a korábbi években eléggé nagy divat volt, hogy akár még az óvodáskorú gyerekeket is városi napközibe íratták. Ez a jelenség v isszaszorulóban van. Többek között ezért is tartotta fontosnak a községi önkormányzat az új létesítmény tervét, és azért is, mert egyértelmű jelzéseket kaptak a családoktól, hogy már a faluban is igény van a délutáni felügyeletet is biztosító napközire. Ugyanakkor lassan, de nő a születések száma is. Asztalos Ágnes




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!