Hirdetés

Új megoldásokat kínálnak a vidék problémáira

Több mint tíz településen indít polgármesterjelöltet az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Udvarhelyszéken, a helyi önkormányzatokban hangsúlyos szerepvállalásra törekednek. Székelyudvarhelyen mutatkozott be Bögöz, Siménfalva és Szentábrahám jelöltje, illetve Tőkés Lehel, aki a következő négy évre a megyei önkormányzat élére állna.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 4 perc
Új megoldásokat kínálnak a vidék problémáira
Választásra készül az EMSZ. Vidéki jelöltek Udvarhelyen Fotó: Asztalos Ágnes

Az EMSZ székelyudvarhelyi székházában Lőrincz Árpád Hargita megyei tanácsosjelölt, az EMSZ udvarhelyszéki elnöke mutatta be a sajtónak a választási versenyre készülő kollégáit. Elmondta, hogy szeretnének vidéken is valós alternatívát nyújtani a választóknak, illetve teret adni a közösségükért tenni akaró embereknek.


Hirdetés

Téglás Zoltán jelenleg is tagja a bögözi önkormányzati testületnek, ám a következő választási ciklusra a polgármesteri tisztségért száll harcba az EMSZ színeiben.

Célja a községet felzárkóztatni a térség fejlettebb településeihez, javítani a lakossággal való kapcsolattartáson és a községvezetés kommunikációján, továbbá folytatná a szennyvízhálózat kiépítését, illetve a mezei utak rendbetételét. Ugyanakkor el szeretné érni, hogy a község valamennyi falujában legyen orvosi ügyelet.

– Siménfalván megérett az idő a változásra – mondta

Kiss László,  az EMSZ helyi polgármesterjelöltje,

jelenleg önkormányzati képviselője. A kultúra és a turizmus fejlesztését, valamint a felnőttoktatás kiépítését szeretné megvalósítani a térség egyik legnagyobb, 14 faluból álló községében. Terepbiciklis úthálózatot alakítana ki például, illetve román nyelvtanfolyamot és számítógépkezelői képzést szervezne felnőtteknek. Siménfalván is folytatni kell a közművesítést – tette hozzá.

Szentábrahámon egészen új az EMSZ-szervezet, de máris indítanak tanácsosjelölteket és Faluvégi Lehel személyében polgármesterjelöltet is.

Ő úgy véli, hogy nagy szükség van a községben fiatalokra és az idősekre fókuszáló programokra. A községvezetésben átláthatóbb működést ígér, továbbá fejlesztené a helyben elérhető egészségügyi és szociális szolgáltatások körét.  

Beszélt terveiről Tőkés Lehel, az Erdélyi Magyar Szövetség Hargita megyei elnöke, a megyei önkormányzat EMSZ-frakciójának képviselője, az EMSZ megyei tanácselnökjelöltje is.

Bemutatkozó párttársai céljaira utalva rámutatott, hogy 2024-ben még mindig számos településen hiányosak az alapfeltételek. Megyevezetőként ennek orvoslását prioritásként kezelné. Tőkés szerint pozitív irányú változás kell ahhoz, hogy a fiatalok itthon maradjanak, és csökkenteni lehessen a megyében a népességfogyást. Óvatosabban kezelné a hitelfelvételt, másképpen osztaná el a jövedelemadóból visszaosztott pénzeket, egyszerűsítené a megyei tanács intézményén belül a bürokráciát, és szerinte az alkalmazottak számának csökkentésére is szükség lenne.

Siménfalva az a község, ahol talán a legmagasabb a térségben a roma lakosság száma. Lapunk kérdésére, miszerint van-e kimondottan a roma közösségnek szóló fejezet az EMSZ programjában, Kiss László elmondta, hogy igazából egyre kevesebb a gond az integrációval.

A tanácsosi lista bejutó helyein két roma jelöltje is van a pártnak,

és közösen egy roma néptánccsoport megalapítását tervezik. A helyi romák híres kosárfonók, erre és egyéb kézművesmesterség oktatására akár turisztikai programokat is lehet építeni – fejtette ki Kiss. Szentábrahámon is jelentős a roma lakosság, számukra az infrastrukturális fejlesztés (például hídépítés) lesz nagyon fontos – mondta Faluvégi Lehel, akinek csapatában ugyancsak két roma jelölt van.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!