Hirdetés

Új lámpatesteket szereltek fel

Korszerűsítették a közvilágítást, új LED-es lámpatesteket szereltek fel Szentábrahám községben, közölte a helyi önkormányzat.

Simó Bernadette
Új lámpatesteket szereltek fel
Háromszáz új világítótest. Egységes falukép Fotó: Szentábrahám Polgármesteri Hivatal

A Környezetvédelmi Alapnál (AFM) nyert két pályázati támogatásból első ütemben a községi utak mentén szereltek új lámpatesteket minden póznára, egy második projekt során a kivitelező cég a megyei út mentén a LED-es lámpatestek felszerelésével és az automatizálással folytatta a munkát.
A közvilágítás korszerűsítése közel kétmillió lejbe került, a kivitelező pedig a Vodafone volt, amely a mellékutcák után a megyei út mentén is befejezte a szerelést.
A korszerűsítés során felszerelték az új lámpatesteket, valamint telepítették az automatizálást.
A településen összesen több mint háromszáz új lámpa­testet szereltek fel, a mellékutcákban találhatók kisebb fényerejűek, míg a megyei út mentén felszereltek nagyobb fényerőt bocsátanak ki.
A helyi önkormányzat közölte, az energiahatékonyság mellett fontos szempont volt a községvezetés számára a közbiztonság növelése, valamint az egységesebb falukép kialakítása. A korszerűsítés kivitelezője hatvan hónap garanciát vállalt a munkára. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!