Tumultus az iskolás járatokon

Székelyudvarhelyen több iskolában korszerűsítési munkálatok zajlanak, emiatt átalakították a tömegközlekedés menetrendjét. Ez is bosszúság forrása a szülők és a diákok számára, amellett, hogy olykor a zsúfolásig telt buszokra nem férnek fel a megállóban várakozó gyermekek. Ráadásul nincs elegendő sofőr a járatok számának növeléséhez.

Pál Emil
Tumultus az iskolás járatokon
Iskolások szállnak fel a diákjáratra. Van, aki a megállóban marad Fotó: Hodgyai István

Olvasónk juttatta el szerkesztőségünkbe panaszát, miszerint Székelyudvarhelyen kedden reggel két helyen is előfordult, hogy a buszmegállóban maradt az iskolás járatra várakozó diákok egy része, mert nem tudtak felszállni a zsúfolt autóbuszra. 
Az egyik járat épp az volt, amit a megszokott menetrenden kívül indított a tömegközlekedést biztosító Urbana Rt. azért, hogy a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskola diákjait a Tompa László, a Bányai János és az UCECOM iskolákhoz szállítsa. Szakács Tibor, a vállalat ideiglenesen kinevezett vezetője lapunk megkeresésére elmondta, a rendelkezésükre álló lehetőségek szerint igyekeznek teljesíteni az igényeket, de a személyzethiány miatt gyakran nehézségekbe ütköznek.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Túlóráznak a sofőrök, romlanak a buszok

A cégvezető megjegyezte, nyolc üzemképes autóbusszal rendelkeznek, ezekkel biztosítják a tömegközlekedést: minden reggel két menetrend szerinti és két diákjárat indul. Tizenöt buszsofőrt alkalmaztak, de ez nem elegendő.

– Hogy bővíteni tudjuk az ál­lományt, memorandumot nyúj­tottunk be a kormányhoz, amely­ben azt kérjük, hogy még két buszsofőrt alkalmazhassunk a járatok számának növelése érdekében – közölte a cégvezető, hozzátéve, hogy a zöld elektromos buszok vezetésére elegendő sofőrrel rendelkeznek, de a tavaly vásárolt két dízel járművet és egy elektromos kisbuszt is használják, ha javítás miatt nem közlekedik az egyik ötvenszemélyes busz

– ami a napokban meg is esett.

Kevesebb diákkal számoltak 

Az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak szállítása kapcsán Szakács Tibor elmondta, először csak két osztály diákjai szállításának biztosítását kérte az önkormányzattól a szülői bizottság, de időközben az osztályok száma négyre bővült. Mint mondta, javasolták, hogy tolják ki a tanórák kezdésének idejét, hogy tudják lefedni az igényeket a járatokkal, de ez nem történt meg.

– Megoldásként a szejke­fürdői hatos járatot áttettük az említett iskolához, de ez nem bizonyult elegendőnek, így az egyik százszemélyes buszt állítottuk be erre a célra – közölte, megjegyezve, hogy szerinte a járatok zsúfoltságát befolyásolja az is, hogy több magáncég felszámolta a vidéki járatokat, így például a fenyédi diákok is a városi járatot használják, ami így már a Bethlen negyedbe érve megtelik. – Hogy kissé tehermentesítsük a buszokat, a Zöld Liget lakóparkból induló reggeli iskolás járatot is kiküldjük a fenyédi megállóig

– tette hozzá.

Befellegzett a „kék buszoknak”

Kérdésünkre, hogy a korábban Budapestről átvett, több millió lej értékű kék Ikarus buszok használhatók-e a tömegközlekedésben, ha sikerül növelni a sofőrok számát, az Urbana Rt. vezetője nemmel válaszolt, három okot is említve: a bérlet- és jegyolvasó rendszert nem lehet beszerelni a buszokba, a járművek leromlott állapotban vannak, gyakran javításra szorulnak, fenntartásuk mellett üzemanyag-fogyasztásuk is többletköltségeket okoz, hiszen akár negyven liter üzemanyagot is elégethetnek száz kilométeren.
A cégvezető a buszbérletek kibocsátása kapcsán elmondta, vannak új igénylések, ezek teljesítésével és a régi bérletek frissítésével jól haladnak, az esetleges csúszásokat a szükséges iratok benyújtásának késése okozza.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!