Tisztelet az időseknek: Versekkel köszöntötték a dályaiakat
Akárcsak az előző években, a helyi közbirtokosság támogatásával idén is köszöntötték és megvendégelték a székelydályai idős asszonyokat és férfiakat. Kulturális műsorral és könyvbemutatóval is kedveskedtek a szervezők.
A lélek hullámhosszára hangolódtak Fotó: Nagyálmos Ildikó
Nagy Viola tanítónő Müller Péter-idézettel köszöntötte a szép számban összegyűlt időseket, majd elmondta: igyekeznek odafigyelni a közösség idős tagjaira, mélyebb megértésére és megismerésére. „A fiatal nemzedék az elődök által megalkotott világba születik bele, s a mi életünk akkor tekinthető értékesnek, ha utódainknak is pozitív példákkal tudunk szolgálni. Hitet, erőt és bátorságot mi is az előttünk járókból merítünk, az élettapasztalattal, bölcsességgel rendelkező öregektől. Minden kornak megvan a maga szépsége, sajátos feladatokkal tűzdelve. Kívánom, hogy valamennyien tegyünk azért, hogy a nemzedékek között a családokon belül harmónia, odafigyelés, összetartozás lehessen, amely melegséggel és békességgel tölti meg mindenki szívét” – fogalmazott Nagy Viola. A tanítónő köszöntését követően a dályai kisiskolások énekekkel és versekkel örvendeztették meg nagyszüleiket.
A rendezvény meghívottjaként a dályai születésű Lőrincz József nyugalmazott tanár, költő legújabb, Mélységeim című verseskötetéből szívhez szóló, a faluhoz kötődő verseket olvasott fel és egy csokorban adta át a régi ismerősökként üdvözölt falustársaknak. A hangulatos, baráti felolvasás után közös ebéddel ünnepelték meg az együttlétet.
Nagyálmos Ildikó