Térségi bicikliút-hálózatot terveznek

HN-információ
Biciklisek, turisták, vendéglá­tásban érdekelt személyek véleményét várja a Sóvidék Kis­térségi Egyesület a Sóvidék–Hegyalja térségét érintő biciklis úthálózat megvalósíthatóságának előtanulmánya elkészítése érdekébe. Célunk az, hogy olyan turisztikai beruházások valósuljanak meg térségünkben, amelyek révén nőni fog a térségünkben eltöltött vendégéjszakák száma. Ehhez vonzó programokat kell ajánljunk, megcélozva az aktív életmódot kedvelőket is, szélesítve ezáltal a térségük által megcélozható turistacsoportokat. Ennek első fázisa, hogy megvizsgáljuk, miként alakíthatunk ki térségi bicikliút-hálózatot, amely megfelel egyrészt az uniós gyakorlatnak, másrészt összeköti a térségünk látnivalóit, és harmadrészt bekapcsolja a szomszédos térségeket is – tájékoztatott céljaikról Bokor Sándor, Parajd polgármestere, a Sóvidék Kistérségi Egyesület elnöke. A közzétett feladatfüzettel kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat december 17-ig várják, majd ezek figyelembevételével fogják az előtanulmány elkészítőjét szerződtetni. Bokor Sándor elmondása szerint céljuk, hogy márciusban már kész legyen az első munkaanyag. A megvalósíthatósági előtanulmány tervezett feladatfüzete elérhető az alábbi linken: https://goo.gl/Bxg7qW. A véleményeket, javaslatokat a sovidek.kiregio@gmail.com e-mail-címre várják. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!