Teljesült a közösség egy álma

A kis udvarhelyszéki településen rég „elfogyott” az iskola, amelynek egykori épületében már az óvoda is majdnem bezárt, de helyi igényre válaszolva az új tanévre végre elindulhatott egy napközis csoport. A szép, nagy udvarral, jól felszerelt teremmel rendelkező tanintézetbe a közeli falvakból is áthozzák a kicsiket.

Asztalos Ágnes
Teljesült a közösség egy álma
A farcádi napközi otthon udvara. Gyermekparadicsom Fotó: Somorai Árpád/Fb

A Felsőboldogfalva községhez tartozó, mintegy 350 fős Farcádon a fiatal szülők már rég kérték, hogy legyen helyben is napközi otthon. Erre a tanévre végre zöld utat kapott a terv, és a felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskola részeként egyetlen vegyes csoporttal, két óvodapedagógussal elindulhatott a napközi. 

Példaértékű közösségi összefogás eredményeként

– A farcádi faluközösség régi álma vált ezzel valóra. Példaértékű volt látni az összefogást, amely ezt lehetővé tette: a szülői közösség kezdeményezte a projektet, a felsőboldogfalvi önkormányzat támogatta, a helyi református egyházközség, több magánszemély, cég, alapítvány is hozzájárult a megvalósításhoz, a szülők közmunkával újították fel a fajátékokat az udvaron

– adta hírül Somorai Árpád, az „anyaiskola” igazgatója. 
A napközit abban az épületben alakították ki, amelyben egykor iskola, majd óvoda működött, ez utóbbi is egyre fogyatkozó létszámmal, mert a szülők más településekre, a közeli Székelyudvarhelyre vitték be gyermekeiket, ahol hosszabbított programmal működő intézményt találtak. A napközis csoportba viszont már 14-15 gyermek jár, iskolabusszal a szomszédos Szé­kely­lengyelfalváról, és Sükőből is hoznak át gyermekeket – mondta az igazgató. 

Gyermek már van, a személyzet még hiányos

Egyelőre a nehézséget a kisegítő személyzet hiánya jelenti, a megszorító intézkedések miatt a megyei tanfelügyelőség nem hagyta jóvá az állások meghirdetését. Az étkezést külső beszállítóval oldják meg, minden egyebet az óvónők végeznek el, továbbá a helyi igényekre válaszolva 7 órakor már fogadják is a kicsiket. 

– Szép, csendes, nyugodt környezetben működik a far­cádi napközi, nagy, zöld udvarral. Van még helyünk, a városból is szívesen fogadunk gyermekeket

– tette hozzá Somorai Árpád.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!